Napi evangélium

2016. augusztus 7. – Évközi 19. vasárnap
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

Lk 12,35-40

Elmélkedés:

Belső fény
A híres itáliai festő, Caravaggio művészetére jellemző, hogy alkotásain mesterien és egyedien bánik a fényekkel és az árnyékokkal. Festményein érdemes megfigyelni, hogy honnét jön a fény, amely a jelenet szereplőit, a helyszínt vagy a tárgyakat megvilágítja. Jó példa erre a Máté meghívása, a Pál megtérése, az Emmauszi vacsora, a Hitetlen Tamás vagy Péter apostol keresztrefeszítése című művei, de más alkotásait is sorolhatnánk.
A fény teszi lehetővé, hogy lássuk a körülöttünk lévő világot. Azokat a dolgokat látjuk, amelyeket megvilágít valamilyen fény. A teljes sötétben elveszítjük tájékozódó képességünket, bizonytalanná válunk, mert nem látunk semmit. A fény kívülről jön, ilyen a nap, a tűz, a lámpa fénye. Ez a fény kívülről világítja meg a dolgokat, segítségével a tárgyak külső formáját láthatjuk, de belsejükbe nem képes behatolni ez a fény. Emellett van egy másik fény is, amelyet belső fénynek, belső ragyogásnak nevezhetnénk. A hit fénye ez, amely által a dolgok mélyére, a láthatóak mögé is bepillanthatunk. A belső fény rejtett dolgokat tár fel számunkra, s bizony sokkal igazibbnak tűnik, mint a külső, mert az igazán lényegesre világít rá. Ez a lelkünk és szívünk mélyéről előtörő fény, a hit fénye teszi számunkra lehetővé, hogy észrevegyük Istent, aki után vágyakozunk.
Gondolkozzunk el a következőn: Látható-e a fény? Látjuk-e a világosságot? Nem, a fény nem látható, magát a fényt nem láthatjuk, legfeljebb annak forrását. Csak azt látjuk, amit a fény megvilágít. A fényt nem lehet kezünkkel megfogni, nem lehet dobozba zárni, mert amikor becsukjuk a doboz utolsó oldalát is, akkor kizártuk a fényt és a doboz belsejében sötét lesz. S bár a fény megfoghatatlan, mégis létezik, ostobaság volna tagadni létezését.
Isten is olyan, mint a fény. Ő maga láthatatlan, megfoghatatlan, de minden láthatóvá válik jelenlétében. Alkotásaiban, szavában, tevékenységében felismerhető. Ha rácsodálkozunk a természet szépségére, ha felismerjük az isteni tanítás igazságát és ha felfedezzük az isteni gondviselés és megváltás jeleit a világban, akkor mindezekből következtethetünk Isten létezésére. Istent nem látjuk a testi szemünkkel, nem tudjuk megragadni kezünkkel, mégis a teremtett világ rendjéből és az embert üdvözítő tevékenységéből felismerhetjük őt, ostobaság volna kételkedni létezésében.
A mai evangéliumban Jézus ezt mondja: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen.” Mi ez az égő gyertya? Gondolhatunk az egyszerű világítóeszközre, de talán emellett jelképes is ez a gyertya. Talán azt jelenti, hogy kapaszkodj bele Istenbe, mert ő világítja meg számodra az életet, az élet értelmét! Ő mutatja meg fényével az utat, hogy járni tudj, haladj előre, és ne a sötétben botorkálj. Ő ragyogtatja fel előtted a mennyországot, amely végső célja minden embernek, aki Isten teremtményének, Isten gyermekének tartja magát. Tedd Istent a te belső fényeddé, hogy belőled ő sugározzon, és általa, az ő szemével láss mindent! Szívd magadba Istent, aki éltető fény számodra! Fürödj meg Istenben, a fényben, aki betölti testedet és lelkedet! Engedd, hogy lelkeden ragyogjon Isten, s mindenki felismerje, hogy az ő gyermeke vagy!