Napi evangélium

2016. augusztus 6. – Szombat, Urunk színeváltozása
Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie.
Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt, és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.

Lk 9,28b-36

Elmélkedés:

Átváltozott tekintetek
1994-ben, abban az esztendőben, amikor pappá szenteltek, volt a Fatimai Szűzanya szobrának országjárása. Az egyházmegyék templomai sorra fogadták a szobrot. Újmisés papként én voltam Szentgotthárdon az ünnepi szentmise szónoka. Jól emlékszem rá, hogy amikor körmenetben behozták a szobrot a templomba, az emberek mind szerettek volna közel kerülni hozzá, hogy megérinthessék. A hívek lelkesedését lehetetlen lett volna visszaszorítani, nem is volt rá szükség, hiszen nem akartak semmi rosszat, csupán megérinteni a Szűzanya szobrát. Emlékszem egy idős bácsira, aki mankóval, fél lábbal próbálkozott a szobor közelébe jutni. Amikor sikerült neki, egyik kezével megérintette a szobrot. Közben arca teljesen átváltozott, átszellemült, „színeváltozáson” ment át. Másokon is látható volt hasonló „színeváltozás,” férfiak és asszonyok, gyermekek és idősek arcán egyaránt. A hit, a bizalom, a szeretet változtatta át ezeket az arcokat. Csodálattal szemléltem, ahogyan a meggyötört arcok és megtört tekintetek átváltoznak és végtelen boldogságot sugároznak. Úgy éreztem, hogy ezek az emberek most igazán megmutatják, hogy mi lakik a lelkük mélyén, ezek a „színeváltozott” tekintetek az emberek igazi érzéseit tükrözik.
A mai napon Jézus színeváltozását ünnepeljük. Az eseményt Szent Lukács evangéliumából olvassuk, miszerint Jézus a három kiválasztott apostolával, Péterrel, Jánossal és Jakabbal felment egy hegyre, ahol színében átváltozott előttük, megmutatta nekik dicsőségét, azt a dicsőséget, amely a feltámadás után vár rá, s amely a mennyben vár ránk feltámadásunkat követően. A három apostol látja azt, amint megjelenik az ószövetségi idők két jelentős alakja, Mózes és Illés próféta, akik Jézussal beszélgetnek. Mindhárman azt érzik, hogy jó nekik ezen a helyen lenni, szeretnék, ha az élmény tovább tartana. Közben hangot hallanak az égből, a mennyei Atya kinyilvánítja, hogy Jézus az ő Fia. Mindezek mögött az rejlik, hogy csodálatos módon megérzik Isten jelenlétét.
Igen, az emberben van egy különleges érzék, hogy észrevegyük a természetfelettit, az istenit, a szentet, az örökkévalót. Van bennünk egy különleges érzékenység, hogy megtapasztaljuk Isten közelségét, jelenlétét. És ilyenkor mi magunk is átváltozunk. Arcunk sugárzása, szívünk öröme, tekintetünk ragyogása azt jelzik, hogy működik bennünk ez az érzék, megvan bennünk ez az érzékenység. Nem mindennaposak ezek az élmények, de a hit útján járva jó megtapasztalnunk időnként e lelki magaslatokat, amelyekről megpillanthatjuk azt az örök országot, a mennyországot, ahová Isten hív bennünket.