Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van. (JSir 3,41)

Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. (Zsid 4,16)

Olvasmányok: Filem 1-16(17-22) és Mt 16,13-20

Szeptember 9.

"Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk." (Zsid 4,16)

Emlékszem az elsõ apai szigorra! Amikor édesapám nem a leszidást választotta, hanem a könnyeket. Nem volt büntetés, csupán könnyek, amelyek arról árulkodtak, hogy valamit rosszul tettem. S ma már felnõtt fejjel látom, hogy ennél jobban nem is történhetett volna. A fenyítés ereje csekély az együttérzéséhez képest.
A bizalom életünkben nagy szerepet játszik. Az elmúlt héten az építkezésen az egyik asszony így kezdte mondandóját: "Tiszteletes úr, elmondom, mert akik itt ülnek, azokkal mind bizalmas vagyok..." - mekkora megtiszteltetés, hogy most már mi is bizalmasok lettünk!
Egyszerû kis történetek, amelyek formálják és alakítják életünket, és nem mondhatom azt, hogy csupán "az én életemet", mert társadalmi viszonyainkra is teljes mértékben kihatnak; tapasztalataim alapján nagy hatást gyakorolnak az Istennel való viszonyra is. Hiszen a siker élvezete - és nem véletlenül használom ezt a szót - nem nyújtana tartós örömet, ha nem Isten kegyelmét tapasztalnánk meg benne. Így válik az élvezet élménnyé, isteni élménnyé. Nagyon jól tudjuk, hogy mi, emberek életszerû képekbõl, azaz élményekbõl építjük fel napjainkat és határozzuk meg viszonyainkat.
Van Isten? És segítség? - kérlek, engedd meg, hogy itt ténylegesen megszólítsalak: Kedves Olvasó! Életünk nagy rejtély, legalábbis így gondoljuk, pedig nyitott könyv, amely arról árulkodik, hogy rá vagyunk szorulva a krisztusi kegyelemre. Életem egyik legnehezebb próbatétele volt kórházlelkészként egy haldokló mellé letelepedni, és megtapasztalni azt, hogy az utolsó órákban megszûnik a tér és az idõ, kezdet és vég összeér. Krisztus azt mondja: "Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég." A szükség hangja szólal meg, amikor Istenhez fohászkodva mondjuk: segíts ég! - és máris ébred bennünk a vágy, a reménység a megmentettségre. Milyen érdekes: "remény s ég" - ami annak a bizonysága, hogy nemcsak gondolat szintjén létezik Isten, hanem az emberi életet szövi át gondolatban, szavakban és tettekben. Akármennyire is hihetetlen, de te mindig tudod, Krisztusban megkaptad a meghallgatás és a bizalom lehetõségét, hiszen a te rászorultságod irgalmat nyert az Istennél Krisztus által.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.