Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem? (Jób 17,3)

Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sõt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk. (Róm 8,34)

Olvasmányok: 5Móz 32,44-47 és Róm 1,1-7

Február 9.

"Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sõt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?" (Róm 8,34)

Gyermekként és felnõttként egyaránt szembesülünk erõnket, képességeinket meghaladó elvárásokkal, megoldhatatlannak látszó napi feladatokkal. Célokat tûzünk ki, megoldást keresünk, majd fáradtan vesszük tudomásul, hogy az emberi erõ véges, nem tudunk uralkodni sem önmagunk, sem pedig az idõnk felett. Kevés a megbecsült munkalehetõség, a szabadság, a családtagok ritkán találkoznak egymással. A pályaválasztás elõtt álló fiatalok közül sokan - a szüleik küzdelmét látva - kedvetlenül állnak a rájuk váró feladatok elé, gyakran megkérdõjelezve az õsi értékeket.
Pál apostol jól ismeri az emberi szív aggodalmát. Tiszta látását attól a Krisztustól kapta, aki a damaszkuszi úton nevén szólította õt, és elhívta szolgálatába. Hirdeti, hogy a kegyelem mindenkié, Isten gazdagon áradó szeretetétõl pedig a benne hívõ embert semmi sem választhatja el. Bátran tegyük fel a kérdést önmagunknak: ha vallom az apostol szavait, miért vagyok bizonytalan, miért gyötör az aggodalom, mi okozza a kétségeimet? Az ajándékba kapott hit annak a bizonyosságát jelenti, hogy a mennyei Atya törõdik az én életemmel is, függetlenül attól, hogy fiatal és egészséges vagy idõs és beteg ember vagyok. Ajándéka azonban nem maradhat válasz nélkül. Pál szavain keresztül elgondolkodhatunk azon, hogyan is tanuljuk mi a Krisztust (Ef 4,20). Imádságunk, igeolvasásunk csupán szokásaink egyike, és céljáról már elfeledkeztünk? Hogyan látnak bennünket gyermekeink, mit hallanak tõlünk, vajon Isten félelmére épül-e a családi életünk? Vegyük komolyan az úrvacsorai liturgiában hallott felszólítást: "Vizsgáljuk meg magunkat Isten színe elõtt!"
Legyen világossá elõttünk igénk üzenete. Bármennyire is tartunk Urunk ítéletétõl, nem az a Krisztus juttat bennünket kárhozatra, aki az Atya jobbján esedezik értünk, hanem a kísértõ. Õ az, aki embergyilkos volt a kezdetek óta, aki az imádkozó Jézust megkísértette, aki kihasználja a leggyengébb pontjainkat. Az ördögnek, Isten ellenségének a szándéka az, hogy magával rántson minket is a pusztulásba. Isten igéje azonban emlékeztet: "...eléd adtam az életet és a halált. Válaszd hát az életet...!" (5Móz 30,19) A feltámadott Krisztus ma is esedezik értünk. Ugyanakkor pedig vigasztalja a sírót, erõt ad a csüggedõnek, tartalmas életet ígér a megkeseredettnek. Megszólítja a földre szegezett tekintetû tanítványt, és azt mondja: ne félj! A mi földi világunkat az ügyeskedés jellemzi. Lehet, hogy ismeretségek, kapcsolatok révén valakinek az élete látszólag révbe ér, sikerek, eredmények jelzik az útját, az emberi élet törékenysége azonban mindnyájunkat utolér. Mit mond Jézus a szolgálatokból visszatérõ hetvenkét elégedett tanítványának? "Láttam a Sátánt villámként leesni az égbõl... Ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben." (Lk 18,20)
Emlékezzünk meg a mi gondviselõ Urunk jóságáról, bátorításáról, igazságáról! Õ cselekszik értünk, bennünk és általunk. Ebben a meghasonlott világban pedig elénk jön, kijelenti magát, és a szívünkre helyezi: nincs más Isten, nem tarthat meg senki, csak egyedül az a Krisztus, aki csendes tanúja az életünknek, aki az Atya jobbján van, és esedezik is értünk.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.