Jézus példázatai
A nagy vacsora 4. rész
(Lukács 14, 15-24)

A szolga visszatér és kijelenti urának, hogy mindegyikük kimentette magát az elmenetel alól. Éppen így van megírva: "Vajon a vezetők vagy a farizeusok közül hitt-e benne valaki?" (János 7,48) "A ház ura megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat." Itt határozott emlékeztetés van a 13. versre. Ezt teszi a mennyei lakoma nagy adományozója. Hívja a szellemileg betegeket és szükségben levőket, amíg akik gazdagok saját értelmeikben, kizárják magukat és a gazda is kizárja őket. A vámszedők és a bűnösök, a megvetettek és a nemzet kitaszítottjai belépnek Isten királyságába azok előtt, akik hálát adnak Istennek, hogy nem olyanok, mint más emberek. Eddig a példázat történelmi jellegű volt, most áttér prófétai síkra, mert kinyilvánítja, hogy Isten miként készített lakomát, amelyen többen ülnek, mint a zsidóság maradéka - hogy Ő Gyülekezetet alapított, amelyben lesz hely pogányoknak és zsidóknak is. Nem kifejezetten mondja ki ezt most, de bele van csomagolva a példázatba. A szolga visszatérve második küldetéséről, ezt mondja: "Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely". Mivel azonban a kegyelem nem tűri el a vákuumot éppen úgy, mint ahogy a természet sem, új megbízást kap: "Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljen a házam". A város ösvényin levők a legszerencsétlenebbek és legbűnösebbek a zsidók között, a városon kívüliek - a vidéken élők - a még inkább megvetett pogányok a szó minden értelmében. Ezekkel kapcsolatban az üzenet ez: "kényszeríts bejönni mindenkit". Természetesen ez erkölcsi kényszerítést jelent. Nem azt érzékelteti, hogy közömbösek lennének a meghívás iránt, hanem hogy a hajléktalan vándorok annyira méltatlanoknak gondolják magukat, hogy nem is hiszik el azt, ami történik, és aligha indulnának el nagyobb késztetés nélkül, hogy belépjenek egy gazdag ember házába és osztozzanak lakomájában. Ámen!