A biztatás hatalmas erő
„… a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, a buzdító a buzdításban…” (Róma 12:7–8)

Sokan, akik feladták valamiben a küzdelmet, kitartottak volna, ha valakitől csak egyetlen biztató szót kapnak. A biztatás annyira létfontosságú, hogy a Szentírás a tanítás és a vezetés ajándékai között rangsorolja (ld. Róma 12:6–8). Hadd álljon itt két történet, ami a biztatás erejét szemlélteti.

Első történet: Néhány évvel ezelőtt az egész világ figyelte a híradásokban, hogy három szürke bálna az alaszkai Point Barrownál jégtáblák közé szorult. Sebesülten és vérbe borultan úszkáltak ebben a csapdába szorult állapotban, a jégen lévő léken levegőért kapkodva. A bálnák egyetlen reménye az volt, ha valahogy eljuttatják őket a feltorlaszolódott jégtől csaknem tíz kilométernyire lévő nyílt tengerre. A mentőcsapatok elkezdtek egymástól kb. húszméternyire lékeket vágni a tizenöt centiméter vastag jégbe, hogy a bálnák fel tudjanak jönni levegőt venni. Nyolc napon át igyekeztek kitartó munkával a bálnákat egyik léktől a másikig csalogatni kilométereken át. Út közben a trió egyik tagja eltűnt, valószínűleg elpusztult. Végül azonban orosz jégtörőhajók segítségével a másik két bálna, egy hím és egy nőstény kiúszhatott a szabadságba.

Második történet: Jackie Robinson volt az első fekete játékos az Egyesült Államok profi baseball ligájában. Míg áttörte a baseballban a faji előítélet korlátait, minden stadionban gúnyos tömeggel találkozott. Egyszer saját otthonában, a brooklyni stadionban játszott, amikor hibázott, és még saját rajongói is pfujjogni kezdtek rá. Ahogy ott állt megalázottan a pályán, egy másik játékos, „Pee Wee” Reese odaállt mellé, átkarolta a vállát, és Robinsonnal együtt nézett szembe a tömeggel. A rajongók elcsendesedtek, a játék folytatódhatott. Robinson később azt nyilatkozta, hogy az a vállára tett kar mentette meg a karrierét! A biztatás hatalmas erő. Nos, ma kit tudnál bátorítani?