PÉTER


Én vagyo Péter.Rám ismers, Uram?
A tűzlelkű,a mindig lobogó,
akit felgyújtott tekinteted fénye,
és felgyújtott a ki nem mondott szó.
Az ígéretek embere voltam.
Szeretttem a hangos,nagy szavakat,
s most a tagadás éjszakáján
csöndben tanulom a könnyes utakat,
Jöjj közelebb hozzám,Mesterem,
hadd mondjam el a szívem bánatát!
---Nem tudok elmenekülni tőle,
mindig hallom a kakasnak szavát,
Mindig látom a lobobó lángot,
a szertefoszló ,égő nyelveket,
mindig hallom a szolgáló hangját,
és ahogy megtagadtalak Tégedet.
---Olyan hideg lett ez az éjszaka,
olyan távoliak a csillagok,
olyan keserű ez az árva magány,
Máskor beszélt körülöttem minden,
a levegő Teveled volt tele,
Általad lélegzett a mindenség
Benned virradt a világ reggele,
---Elveszett a lellkem békessége,
a csend helyett most félelem riaszt,.


Jöjj közelebb hozzám Mesterem,
Te ismered a tanítványodat!
Te tudtál mindent,s szóltál jó előre
hogy szíem ma éjjel megtagad.
Én elfeledtem ,elfeledtem mindent.
s most egyedük tanulom a könnyes utakat.
---Mintha börtön zárna sötéten magába.
szívem cellájában zokok a magány:
egyedül maradtam,Mester, egyedül.
--megtagadtalak ezen az éjszakán.!
--Csak egyszer kérdezd meg,
  hogy szeretlek-e még,
csak egyetlen egyszer a tagadás után!
Csak egyszer hadd mondjam:
   szeretlek Mester!
S elveszett békém visszatér talán.
---Mester! hadd mondjam el szívemből,
   zokogva:
---Sokat tanultam ezen az éjszakán!

                                         Páskulyné kovács Erzsébet