Mózes felment a hegyre, mert oda hívta az Isten. Mivel hetekig volt ott a hegyen, a nép nem bírta őt kivárni, - fellázadtak. - A nép úgy gondolta, hogy nincs vezetőjük. Hiába ígérte Isten, hogy velük lesz, és vezeti őket, nekik mindenképpen egy látható személy kellett. Ezt az eseményt írja le a mai Olvasmány: - „Amíg Mózes fent volt a Sínai-hegyen az Úrnál, a nép a völgyben bálványimádásra tért. Mózesnek akkor ezt parancsolta az Úr: „Indulj a völgybe, néped vétkezett, a nép, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről. Hamar letért az útról, melyet mutattál neki: aranyborjút csinált magának, ezt imádja, sőt áldozatot is mutat be neki. Azt mondogatja: „Ez a te istened, Izrael, aki kihozott téged Egyiptom földjéről.” - Mózeshez így beszélt tovább az Úr: „Látom már, hogy milyen keménynyakú ez a nép; engedd, hadd gerjedjen föl ellenük haragom, hogy eltöröljem őket, és téged tegyelek nagy nemzetté!” De Mózes így kérlelte Urát, Istenét: „Uram, miért gerjedne föl haragod néped ellen, amelyet nagy hatalommal, és erős kézzel kivezettél Egyiptomból? Kérlek, ne mondhassák az egyiptomiak: „Csalárdul kivitte, hogy megölje a hegyekben, és eltörölje őket a föld színéről.” Szűnjék meg haragod, és bocsásd meg néped gonoszságát! Emlékezzél Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, a te szolgáidra, akiknek önmagadra megesküdve megígérted: „Megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait, és az egész földet, amelyről szóltam, utódaidnak adom, hogy az övék legyen örökre!” Ezek után megengesztelődött az Úr, és nem hajtotta végre azt a büntetést, amelyet népe ellen elhatározott. ( Kiv 32,7-14 ) Mi ebben a történetben a borzasztó? Az, ami akkor is, ma is, minden bálványimádásnak az oka. - Mindenre hajlamos az ember, ami Isten ellen van, és képes megfeledkezni az itt élő Istenről, és képes alkotni magának hamis isteneket. - Ne legyünk bálványimádók! - A bálvány az, amiről az ember azt hiszi, hogy tud segíteni. Aztán majd ennek a bálványnak kell hálásnak lenni. Sajnos, a mi emberi természetünk is hajlamos a bálványimádásra, és hajlandóak vagyunk arra, hogy lecseréljük valami másra az Istent. Sajnos, hajlandóak vagyunk minden gonoszra. Olvashattuk: Régen, képesek voltak azt mondani az aranyborjúra: - „Ez a te istened Izrael, aki kihozott téged Egyiptom földjéről.” - Amikor Isten látta az aranyborjú imádatot, akkor azt mondta Mózesnek: „néped vétkezett!” – A 135. Zsoltárban olvashatjuk: „A nemzetek bálványai ezüst és arany, emberi kéz alkotásai. Van szájuk, de nem beszélnek, szemük is, de mégsem látnak; van fülük, de nem hallanak, és szájukban nincsen lehelet. Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik, és mindazok, akik bennük bíznak. ( Zsolt 135, 15 – 18 ) - Vigyázzunk! Soha ne tulajdonítsunk egy élettelen tárgynak vagy egy embernek, olyan tulajdonságot, ami csak Istent illeti meg. - Ne legyünk ennek a modern bálványimádásnak mai emberei.- Tapasztalhattuk már az életünkben: - azokon a napokon, amikor odaadóan szerettük az élő Istent, amikor hittünk, reméltünk Benne, nem is volt időnk, se kedvünk, a bálványoknak szolgálni! - Szeressük az élő Istent, és ne cseréljük le Őt másra, másokra!