“Be akarák azért õt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, a melyre menének.” (Jn 6, 21)

Olvasandó: Jn 6, 16-21

A mindennapok gondjai, terhei annyira kimerítik energiatartalékunkat, hogy egy megterhelő nap után este, amikor hazaérünk, úgy érezzük, nincs erőnk már semmire. Vár ránk a házimunka, a gyereknevelés, a megoldásra váró gondok és este alig várjuk, hogy ágyba essünk, tudjunk pihenni, hogy aztán az új nappal kezdődjön minden elölről.  Rohanó világban élünk – szoktuk mondani, és ezzel mintegy igazoljuk azt, hogy miért nem vesszük kezünkben Bibliánkat, miért nem megyünk el az istentiszteletre, és miért nem imádkozunk. De ha időt is szánunk az Igeolvasásra és imádságra, azt nagyon sokszor lelkiismeretünk megnyugtatásáért tesszük. Nem számít, hogy az Ige szavait nem véssük szívünkbe, vagy, hogy az imádságunk üres és felszínes, lényeg, hogy ezt is kipipálhatjuk, felvettük Istennel a kapcsolatot, Isten ezt felírhatja a jó cselekedeteink közé. Valóban így működik ez?

A tanítványok mikor meglátták Jézust először megijedtek. Miután Jézus megnyugtatta őket, fel akarták venni a hajóra, de nem sikerült, mert addig a partra értek. A tanítványok Jézusnak akartak segíteni, Jézusnak akartak szívességet tenni.

Ha mi a Bibliát a kezünkbe vesszük, azzal nem Istennek teszünk szívességet. Nem Istenért kell Bibliát olvassunk, hanem magunkért. Nem Istenért kell imádkozzunk, hanem magunkért. Ezeket az ajándékokat Isten nem azért adta, hogy Neki jó legyen, és nyűg legyen megtenni, mert fáradtak és időhiányosak vagyunk. Hanem azért adta, hogy ezáltal nekünk segítsen, mert nekünk van arra szükségünk, hogy Bibliát olvassunk és imádkozzunk Istenhez. Mert „nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson.” (Ézs 59: 1) Hanem a mi kezünk túl fáradt, hogy összekulcsoljuk és Bibliánkat kezünkbe vegyük.

Adja meg a mi Urunk, hogy sose legyünk ahhoz túl fáradtak, hogy igéjét olvassuk és imádkozzunk Hozzá! Ámen.

Kala Noémi Katalin,

Szatmár-Láncos