2018. március 18. - Nagyböjt 5. vasárnapja

   Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen
   imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a
   galileai Betszaidából származott, és kérték: "Uram, látni szeretnénk
   Jézust." Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp
   elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: "Eljött az óra,
   hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a
   búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban
   elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki
   gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki
   nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám
   is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a
   lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen
   éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!" Erre hang
   hallatszott az égből: "Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem." A
   tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött.
   Mások így vélekedtek: "Angyal beszélt vele." Jézus megmagyarázta nekik:
   "Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a
   világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd
   fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok." Ezt azért
   mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
   Jn 12,20-33
   Elmélkedés:
   Az új élet ígérete
   Az Isten-látás vágyával ma csatlakozunk azokhoz a lelkes görög
   zarándokokhoz, akik az evangéliumi beszámoló szerint annak idején így
   fordultak Jézus egyik apostolához, Fülöphöz: "Uram, látni szeretnénk
   Jézust." Egészen biztosan állíthatjuk, hogy lelkesedésük nem csupán
   kíváncsiságból fakadt. Kérésük jelzi, hogy Jézus tanításának és
   cselekedeteinek híre távolabbi vidékekre is eljutott, és most látni
   szeretnék azt, akiről a hihetetlen történetek szólnak. Hittel és
   jóindulattal keresik Jézust, szeretnék őt személyesen is megismerni,
   hallgatni. Kicsit sajnáljuk, hogy az események ezután más fordulatot
   vesznek és János evangélista nem jegyzett le semmit arról, hogy
   találkoztak-e személyesen Jézussal. Fellépésük megemlítésével az
   evangélista mintha csak arra törekedne, hogy bemutassa a lassanként
   felálló két tábort, az egyik oldalon azokat, akik lelkesen hallgatják
   és hittel fogadják Jézust, a másik oldalon azokat, akik hitetlenül
   elutasítják őt.
   A jelenet ebben a megközelítésben ösztönzés, hogy mi is odaálljunk
   valamelyik oldalra. Számunkra sem lehet elegendő az, ha valamiféle
   emberi kíváncsiság vezet minket az Úrhoz. Talán arra sincs jelen
   esetben szükség, hogy fogadalmakat tegyünk, hogy nem fogjuk sem
   elhagyni, sem megtagadni Jézust, hanem kitartunk mellette. Az ilyen
   magabiztos keresztény számára legyen figyelmeztetés, hogy az áruló
   éppen a legszűkebb tanítványi körből, az apostolok köréből került ki,
   de még a többi apostol hite is több próbatételen esett át. Gondoljunk
   csak Péterre, aki meglehetősen gyáva módon tagadta meg Mesterét
   szenvedésének óráiban, igaz, rögtön megbánta bűnét és később volt
   lehetősége jóvátenni azt. A nagy lelkesedés helyett elégedjünk meg
   szívünk érzésével, az Úr utáni vágyakozással. Az a szándék legyen
   bennünk, hogy kövessük, elkísérjük őt a szenvedések útján.
   A görögök kérdése után János evangélista Jézus beszédét közli, amely
   így kezdődik: "Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia." Az Úr
   jól tudja, hogy eljött a megváltás ideje. Eljött az ő áldozatának,
   önfeláldozásának az ideje. Magként hull a földbe, hogy
   újjászülethessen. Meg kell halnia, hogy feltámadhasson az örök életre.
   Amikor arról beszélünk, hogy Jézus emberré lett, akkor ebben az is
   benne van, hogy meghalt, mert a halál is hozzátartozik az ember
   életéhez. Jézus nem csak az emberi élet szép oldalát vállalta, hanem
   azt is, hogy szenvedjen és meghaljon. Minden újjászületés
   megsemmisülésből fakad. Minden újjáéledés elmúlásból fakad. Mindenki
   feltámadása a halálból fakad. Kikerülhetetlen ajtó a halál, amelyen
   Jézus is átlépett. Értünk, minden emberért vállalta a szenvedést és a
   halált. Ennek ismerete indítson minket, hogy felvegyük keresztünket és
   vele vigyük azt életünk napjaiban, mígnem megérkezünk ahhoz a kapuhoz,
   amely mögött nem a semmi, nem a sötétség, hanem Isten és az ő ajándéka,
   a mennyország vár minket. Ha kitartok Jézus mellett a
   kereszthordozásban, akkor Isten kegyelmének köszönhetően részesedni
   fogok a feltámadásban is. Minden meghalásban benne van az új élet
   ígérete, az örök élet ígérete.