2018. március 11. - Nagyböjt 4. vasárnapja

   Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: "Ahogy Mózes fölemelte a
   kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz
   benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a
   világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne
   vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a
   világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
   Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már
   ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet
   ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a
   sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert
   mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a
   világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az
   igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki
   tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat."
   Jn 3,14-21
   Elmélkedés:
   Isten irgalmas
   Az emberi bűn mélységes titkára mutat rá Jézus kijelentése, amelyet ma,
   nagyböjt 4. vasárnapján olvasunk az evangéliumban: "A világosság a
   világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a
   világosságot, mert tetteik gonoszak voltak." A bűn azt jelenti, hogy
   Isten világossága helyett a bűn sötétségét választjuk. Ebből persze
   könnyen felismerhetjük azt is, hogy a bűntől való szabadulás pedig azt
   jelenti, hogy Isten kivezet minket bűneink sötétségéből és újra ránk
   sugározza irgalmának és szeretetének fényét.
   A bűnbánattal és annak gyakorlati megnyilvánulásával, a szentgyónással
   kapcsolatban érdemes tisztáznunk, hogy mi történik valójában. Abból
   kell kiindulnunk, hogy a szentgyónás arra szolgál, hogy Istentől
   bocsánatot kérjünk. Elismerjük, hogy ő a szent Isten, mi pedig a bűnös
   emberek. Elismerjük, hogy az ő teremtményei vagyunk, tehát nem vagyunk
   függetlenek tőle. Elismerjük továbbá, hogy azt kéri tőlünk, hogy
   parancsai szerint éljünk, de amikor megszegjük törvényeit, akkor
   szembefordulunk jóságával, megtagadjuk szeretetét, mintha nem volna
   arra többé szükségünk. Ha csak ennyi volna bocsánatkérésünk hátterében,
   akkor túlzottan leszűkítenénk annak hatását, hiszen minden fakadhatna
   egyszerűen csupán abból a félelmünkből, hogy bűneink miatt büntetésre
   számíthatunk az igazságos Istentől, de éppen ezt szeretnénk elkerülni
   bocsánatkérésünkkel. Mindehhez hozzá kell tennünk azt is, hogy bűneink
   megbánásával és megvallásával együtt kifejezzük hálánkat azért, hogy
   Isten végtelenül irgalmas, kész megbocsátani minden eltévelyedésünket.
   Bármilyen távolra is kerülünk tehát tőle, ő mindig utánunk siet, mert
   emlékeztetni akar minket szeretetére és irgalmára. Amikor felébred
   bennünk a bánat érzése, akkor eszünkbe jut az irgalmas Isten, belátjuk,
   hogy megsértettük őt és annak reményében indulunk vissza hozzá, hogy ő
   nem fog minket elutasítani, nem fog minket megbüntetni, hanem
   visszafogad a vele való szeretetközösségbe.
   A szentgyónással és a bűnbocsánattal kapcsolatban helytelennek tartom
   azt a szóhasználatot, hogy Isten eddig bűnösként tekintett ránk, de
   mostantól ismét úgy tekint ránk, mint szeretett gyermekeire. Valójában
   ő akkor is szeretett gyermekének tartott minket, amikor mi a bűneink
   miatt éppen távol voltunk tőle és nem láttuk az Atya arcát. Az ő
   véleménye tehát nem változott meg, bűneink ellenére sem feledkezik meg
   rólunk. A fordulatot nem az ő véleményének, rólunk alkotott képének
   megváltozásában kell látnunk, hiszen erről nincs is szó, hanem abban,
   hogy a mi véleményünk változik meg róla. Eddig elfordultunk tőle, mert
   nem vettük észre felénk sugárzó szeretetét, de mostantól ismét
   felismerjük azt és belátjuk, hogy szeretete nélkül nem élhetünk, nem
   találjuk meg a boldogságot.
   Ahhoz, hogy valakit helyes szándék indítson bűneinek megbánására, azaz
   ne csupán félelemből, hanem Isten iránti szeretetből tegye ezt,
   feltétlenül szükséges, hogy helyes képünk legyen Istenről. Ha egy
   kegyetlenül büntető bírót vagy egy bosszúálló személyt látunk benne,
   akkor nagyon helytelen az elképzelésünk róla. Ki merne egy ilyen Isten
   elé állni bűneivel? Szerencsére Isten nem ilyen. Ő nem a bosszút és
   vétkeink könyörtelen megtorlását forgatja a fejében, hanem irgalmas
   szívvel közeledik hozzánk. A nagyböjti időszak lehetőség számunkra,
   hogy csendesen szemléljük az irgalmas Isten arcát.