2020. szeptember 13. – Évközi 24. vasárnap

Evangélium

Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21-35

Elmélkedés

Királyi és keresztényi erény
Aki mérlegelés tárgyává teszi vagy feltételekhez köti, hogy megbocsásson-e embertársának, ha vét ellene, az nagyon ingoványos, mocsaras területre tévedt, ahonnan mihamarabb ki kell kerülnie, különben elsüllyed. A megbocsátás virága nem képes nőni a mocsárban, hanem egyedül a békességre törekvés szikláin virágzik. „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” – fordul Péter apostol Jézushoz a mai evangéliumban. Meglepő választ kap: „Nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer.” Nem kell hozzá komoly matematikai ismeret, könnyen ki tudjuk számolni, hogy hetvenszer hét, az 490. De ez nem azt jelenti, hogy a négyszázkilencvenegyedik sértést és az utána következőket nem kell megbocsátanunk. Jézus egy nagy számot mond, hetvenszer akkorát, mint amire Péter gondol, s ezzel azt jelzi, hogy a megbocsátáskor nincs helye sem a méricskélésnek, sem a számolgatásnak. A megbocsátásnak nincsenek, nem lehetnek határai.
Az ősi időkben a megbocsátást a királyok erényének tartották. Az emberi kapcsolatokat alapvetően igazságosság jellemzi. A régi időkben ugyanúgy, mint napjainkban. Ha az emberek nem képesek egymás között elintézni vitás ügyeiket, akkor közbelép a bíróság, az igazságszolgáltatás. A bírói döntések lényege, hogy azok igazságosak legyenek, azaz a bűnös kellő mértékű büntetést kapjon, és az ártatlan fél valamilyen kártérítésben részesüljön. A régi időkben a királyoknak mindenkor megvolt az a kiváltságuk, hogy a bűnösnek megkegyelmezzenek, megbocsássanak. Ha az igazságosság elve szerint büntetést érdemelne valaki, a király megbocsáthat neki, kegyelemben részesítheti őt. Ezért mondjuk, hogy a megbocsátás a királyok erénye. A mai joggyakorlatban is jelen van egyébként ez a régi kiváltság. Az uralkodó, az államfő bizonyos esetekben kegyelmet adhat.
A keresztény felfogás szerint a megbocsátás forrása az Isten, az irgalomban gazdag Isten. A béna ember meggyógyítása történetében olvassuk a következőt: „Ki más bocsáthatja meg a bűnöket, mint egyedül az Isten?” (Lk 5,21). De az újszövetségi Szentírásban más helyeken is ugyanezzel a gondolattal találkozunk. A megbocsátás forrásáról, Krisztus engesztelő kereszthaláláról így tanít Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében: „Mindnyájan vétkeztek és nélkülözik az Isten dicsőségét. Megigazulásukat azonban ingyen kapják, Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása árán” (Róm 3,23-24). Isten szeretetből bocsát meg. Erről így ír Szent Pál: „Isten azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8). Amikor az ember megbocsát, akkor az irgalmas Istent utánozza. Ennek igazolására feltétlenül megemlítendő Jézus tanítása, amelyet a Mi Atyánk kezdetű imádságban rendszeresen elmondunk: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Mt 6,12 és Lk 11,4). Ugyanezt írja Szent Pál az efezusiaknak írt levelében: „Egymás iránt legyetek jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban” (Ef 4,32).
A megbocsátással kapcsolatban Jézus egy példabeszédet mond a szívtelen, a kegyetlen szolgáról, akinek nagy összegű tartozását elengedte az úr, de ő ezután könyörtelenül követelt egy kisebb tartozást társától. Könyörtelenségéről értesülve az úr végül megbüntette őt. A szívtelen szolga esete emlékeztessen minket a megbocsátás fontosságára. A megbocsátás nem csak a királyok erénye, hanem minden keresztény emberé.