2020. augusztus 30. – Évközi 22. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”
Mt 16,21-27

Elmélkedés

Isten útján
Milyen út vezet a győzelemhez és a dicsőséghez Isten országában? Jézus az ő szenvedéséről, haláláról és három nap múlva bekövetkező feltámadásáról beszél az evangéliumban. Kereszt nélkül nincs győzelem és nincs dicsőség. A szenvedés és a halál megjövendölése rémületet és hitetlenkedést vált ki az apostolokból. Az elmúlt vasárnap arról olvastunk, hogy Jézus kérdésére, miszerint mit tudnak, mit gondolnak személyéről a tanítványok, Péter apostol válaszol. Péter nem csak a hitvallásban az első és az apostolok szószólója, hanem most is ő szólal meg. Nem tudja elképzelni, hogy Mesterének meg kell halnia, ő másként képzeli el Isten országának dicsőséges megvalósulását. Lehet, hogy csak Péter mondta ki ezt, de a többiek is ugyanígy gondolták. A szenvedés és a halál nem fért bele a Messiásról alkotott elképzeléseikbe. Jézus rögtön elutasítja Péter felvetését, sátánnak, kísértőnek nevezi őt. Aligha lehetett volna ennél keményebb szavakat használni.
Az Úr szigorúságát megérthetjük, ha felidézzük magunkban a megkísértés eseményét. Amikor Jézus kiment negyven napra a pusztába, hogy felkészüljön nyilvános működésére, akkor a sátán megkísérti három alkalommal. Mindhárom próbálkozás arra irányul, hogy Jézus ne azt az utat járja, amit az Atya kijelölt számára. Jézus most Péter szavaiban is kísértést lát. Azt érzi, hogy egyik apostola le akarja őt téríteni küldetésének útjáról, amely útnak az Atya rendelése szerint a szenvedés és a halál az állomásai. Péter egy rövidebb, egy könnyebb, egy olcsóbb utat ajánlana, amelyen nincs szenvedés, és amelyen nem szükséges az önfeláldozás. Jézus jól tudja, hogy az ő kereszthalála az egyetlen módja annak, hogy a megváltás művét, amit az Atya vár tőle, beteljesítse. Nem tér le útjáról, mert a halálig kitartó engedelmesség győzi le a sátánt. Tudja, hogy az ő útja nem ér véget a Golgotán, hanem lesz folytatása. Akkor nyílik meg számára ez az út, amikor a mennyei Atya feltámasztja őt a halálból.
Aztán Jézus már nem csak Péterhez, hanem valamennyi tanítványhoz szólva a kereszthordozásról tanít: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen.” A kereszt nem csak az ő életének a része, hanem mindazoké is, akik az ő követői és tanítványai. Szavai ellentmondásosak: „Mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt.” Ha megpróbáljuk életünket egy általunk elképzelt és jónak tartott útra vezetni, akkor könnyen kiderülhet, hogy zsákutcába kerültünk. De ha átadjuk életünket Istennek és rálépünk azt általa mutatott útra, akkor megtaláljuk boldogságunkat. Isten tőlünk is azt kéri, amit a Fiától, Jézustól: engedelmeskedjünk neki, bízzuk életünket őrá, teljesítsük az ő akaratát. Erős jellem és határozott lelki hozzáállás kell ahhoz, hogy valaki elinduljon Isten akaratának útján.
Bár a kereszt súlyát minden pillanatban a vállunkon érezzük és minden lépést magunknak kell megtennünk életutunkon, mégsem vagyunk egyedül. Megerősít minket az a tudat, hogy Jézus is végigjárta a maga keresztútját, továbbá az is, hogy a Szentlélek segít minket azáltal, hogy állandóan eszünkbe juttatja a végső célt, a mennyország elnyerését. Bátorítást ad azoknak a példája, akik az évszázadok során az üldözések és a veszélyek ellenére is kitartottak hitükben, kitartottak hivatásuk útján. Az Egyház szentjeinek, különösen a vértanúknak a példája segítsen minket a Krisztus melletti kitartásban!