2020. június 28. – Évközi 13. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. És aki az igazat befogadja, mert igaz, az az igaznak jutalmát kapja. S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma.
Mt 10,37-42

Elmélkedés

A kereszt életünk része
Szent Pál apostol a következőket írja a második korintusi levélben: „Krisztus szeretete sürget minket. Mert azt gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak, és ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor 5,14-15).
Vallásos vagy? Gyakorlod a vallásodat? Gyakorló hívő vagy? Ezeket és a hasonló kérdéseket egyetlen kérdés sűríti magába: Hordozod-e a kereszted? Egyszer valaki kicsit fellengzősen mutatta, hogy milyen szép keresztet hord a nyakában. Püspöki mellkereszteket megszégyenítő darab volt. Aztán a mellén lógó keresztet szorongatva szinte áradozva kezdett beszélni vallásosságáról. Farizeusokat megszégyenítő öndicséret volt. Nem akartam sokáig hallgatni, ezért félbeszakítottam: „Jézus nem a mellén, hanem a hátán vitte a keresztet. Jobb lenne, ha mindenki úgy hordaná a sajátját.” Lehet-e másképpen értelmezi Jézus szavait, amit a mai vasárnap evangéliumában olvasunk: „Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám”?
Valamelyik szépirodalmi műben, egy orosz író könyvében olvastam egy orvosról. Nem emlékszem, hogy melyik író művéről van szó, de nem is ez a lényeg. Ez a német orvos Moszkvában élt. A mindennapi betegei mellett sok időt szánt arra, hogy a város szegénynegyedeit járta, kereste azokat a betegeket, akiknek már ahhoz sem volt ereje, hogy a rendelőig elmenjenek. És sokat járt a börtönbe is, a fogvatartottakat, a rabokat gyógyítani, kezelni. Önzetlen szolgálatát városszerte ismerték, ezért „Moszkva angyalának” nevezték. Egyszer meglátogatta őt a moszkvai metropolita, a város legfőbb vallási méltósága, vezetője. Amikor beszélgetésük során éppen a börtönben lévőkre terelődött a szó, a metropolita megjegyezte: „Akit elítéltek, az bűnös.” Az orvos erre a rendelő falán lévő egyszerű fakeresztre mutatva ezt válaszolta: „Szerintem csak megfeledkeztek Krisztusról.”
Érdemes újra feltennünk a kérdést: Hordozod-e a kereszted? Vagy már megfeledkeztél róla? Kereszt nélkül nincs keresztény élet. Kereszt nélkül nincs krisztusi élet. A kereszt irányít minket, életünk része. Sok kritika éri a keresztényeket, a híveket és a közösségeket, magát az Egyházat, amelyek bizony fájdalmasan érintenek minket, akár jogtalanok, akár jogosak. Valóban sokszor méltatlanok a támadások és nem jószándékból fakadnak. De azokat a jószándékú kritikákat mindenképpen érdemes meghallgatnunk, amelyek kereszthordozásunk hiányosságaira mutatnak rá. A kereszt elsősorban nem egy tárgy, amit kiteszünk a templomok vagy más épületek falára. Fel lehet azon háborodni, ha valahol az iskolák termeiből el akarják távolítani a keresztet. Igen, szükséges, hogy védjük a keresztény értékeinket! De aki a saját életéből eltávolította a keresztet, az ne háborogjon olyan hangosan! Szép dolog, ha valaki keresztet hord a nyakában és nem szégyelli azt mások előtt. De ez csak akkor válik hiteles tanúságtétellé, ha észreveszi a rászorulókban Krisztust és segít nekik keresztjük hordozásában.
A kereszt és a kereszthordozás életformát, gondolkodást és cselekvést jelent. Akkor tudjuk megváltoztatni a világot, ha a kereszt már megváltoztatta a mi életünket.