2019. december 15. – Advent 3. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben: Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!”
Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
Íme, elküldöm követemet színed előtt,
hogy elkészítse az utat teelőtted.
Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.
Mt 11,2-11

Elmélkedés

Miért teszi ezt Isten?
Az első két adventi vasárnap arról elmélkedtünk, hogy mit jelent az, hogy velünk az Isten, illetve a „lélek sötét éjszakája” idején, hogyan rejtőzik el előlünk, amikor egy időre azt tapasztaljuk, hogy nincs velünk az Isten. Ezeket a gondolatokat folytassuk ma egy harmadik lelki tapasztalattal, azzal, amikor azt érezzük, hogy Isten ellenünk van. Vannak nagyszerű elképzeléseink és terveink, de semmit sem sikerül megvalósítanunk belőlük. Bármibe is kezdünk, minden balul sül el. Bármerre is indulunk, újra és újra zsákutcában találjuk magunkat. Bármit teszünk, nem érezzük munkánkon, fáradozásunkon az Isten áldását. Sőt, úgy tűnik, mintha Isten mindent megakadályozna, amit szeretnénk. Keresztbe tesz az elképzeléseinknek, mégpedig nem könnyen átléphető szalmaszálakat, hanem komoly falakat épít, amelyek meghátrálásra kényszerítenek minket. Miért teszi ezt Isten? Mi lehet a szándéka? Mire jó ez?
Évekkel ezelőtt egy amerikai nagyvárosban egy utcai banda gyilkosságot követett el. Tettükről hallván, egy lelkipásztor elhatározta, hogy segíteni próbál nekik. Úgy gondolta, hogy Isten hívja őt arra, hogy segítsen nekik. Szeretett volna a bandatagok bírósági tárgyalására bejutni, de a biztonsági szolgálat ezt megakadályozta. Szeretett volna beszélni a bíróval, aki engedélyezhette volna neki, hogy a fogházban meglátogassa a vádlottakat, de ezt sem engedélyezték neki. A következő tárgyalásra is elment, de akkor sem engedték be. Próbálkozása felkeltette a jelenlévő újságírók figyelmét, akik szándékáról kérdezték és fényképeket is készítettek róla. Másnap az újságok címlapjára került papi ruhában, kereszttel a nyakában és Bibliával a kezében, a következő címmel: Egy lelkipásztor félbe akarta szakítani a gyilkossági pert. Szavait kiforgatták, meg sem említették, hogy jó szándékkal segíteni akart a vádlottakon. Olyan negatív színben tüntették fel őt, amire nem számított. Elöljárói és közössége is elfordultak tőle, mert elhitték mindazt, amit az újságokban olvastak róla. Ő maga sem értette a helyzetet, hiszen korábban azt érezte, hogy maga Isten szólítja fel őt, hogy segítsen, és most minden a lehető legrosszabbra fordult.
Néhány hét múlva a város utcáin járva más bandák tagjai felismerték őt. „Te vagy az a lelkipásztor, akit utál a bíróság és a rendőrség! Akkor te a mi barátunk vagy.” – mondták neki. Így történt, hogy elfogadták őt, s ettől kezdve az utcai bandákat próbálta jobb belátásra bírni, hogy ne a bűnözésből éljenek meg. Maga is rájött, hogy ha nem lettek volna a róla szóló negatív újságcikkek, akkor soha nem fogadták volna el őt a bandák. Íme, egy olyan eset, amikor Isten látszólag keresztbe tesz az emberi terveknek, aztán mégis mindent jóra fordít.
Mit tegyünk azokban a helyzetekben, amikor azt érezzük, hogy Isten ellenünk dolgozik? Kár volna őt hibáztatni vagy vádolni, mert ezzel nem fogunk előbbre jutni. Talán egyszerűen csak oda kellene állnunk Isten elé és imádságunkban elmondani neki, hogy nem értjük a szándékát, nem értjük az akaratát. És ki kellene fejeznünk a hitünket, hogy még így is bízunk Istenben, így is rá merjük bízni az életünket. Biztos vagyok benne, hogy akiben megszületik a hit, a bizalom és az Istenre hagyatkozás, amellé oda fog állni az Isten.