2019. december 8. – Advent 2. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
Mt 3,1-12

Elmélkedés

A lélek sötét éjszakája
Advent 1. vasárnapján arról az adventi és karácsonyi titokról elmélkedtünk, hogy velünk az Isten. Jézus születésével Isten emberré lett, vállalta emberi sorsunkat, emberközelségbe került hozzánk. Ezeket a gondolatokat folytassuk ma az érem másik oldalával! Azzal, hogy néha úgy fordul az ember élete, hogy árnyékba, sötétségbe kerül, nem ragyog rá Isten jelenlétének fénye. Bizonyos élethelyzetekben sokan ezt mondják: „Nincs velem az Isten.” Vagy: „Elhagyott az Isten.” Mások talán kérdésként fogalmazzák meg ugyanezt az érzést magányosságukban vagy betegségükben: „Hol van ilyenkor az Isten?”
A keresztény szóhasználatban a lélek sötét éjszakájának nevezzük azt az időt, amikor valaki nem érzi Isten jelenlétét vagy kételkedik létezésében. Olykor csak napokig, máskor akár évekig is eltarthat ez a „sötét éjszaka.” Egyesek azt mondják, hogy maga Isten távolítja el ilyenkor az ő jelenlétének érzését, megtapasztalását az ember szívéből. Mások ezt elképzelhetetlennek tartják, úgy gondolják, hogy ilyen nagy próbatételt Isten senkinek sem ad, hanem inkább az ember felelősségét emelik ki: az ember az, aki bűneivel olyan messze távolodik Istentől, hogy nem érzi jelenlétét, nem érzi szeretetét.
A „lélek sötét éjszakája” kifejezés Keresztes Szent Jánoshoz köthető, aki ilyen címen írt könyvet erről a negatív élményről. A kifejezés olyan lelkiállapotot jelöl, amikor valaki az Istennel való lelki egység után váratlanul Isten jelenlétének teljes hiányát tapasztalja meg. Keresztes Szent János a nappalok és az éjszakák váltakozásával írja le az ember hullámzó kapcsolatát Istennel. Amikor Isten szeretetében élek, az a fényes nappal, amikor pedig hiányát érzem, az a sötét éjszaka. Nem kísértés, hitetlenség vagy bűn okozza a negatív élményt, hanem az húzódik meg a hátterében, hogy nem érzem Isten kegyelmi segítségét. Hangsúlyozni kell itt, hogy Keresztes Szent János nem azt mondja, hogy Isten megvonja vagy megtagadja kegyelmét az embertől, hanem azt, hogy az ember nem érzi, nem látja a kegyelem megnyilvánulásait, jeleit az adott élethelyzetben vagy életszakaszban. Azt is írja továbbá, hogy az emberi lélek Isten utáni vágyakozása megmarad, csak éppen nem teljesedik be ez a vágyakozás.
A „lélek sötét éjszakája” a lelki fejlődés egy sajátos állomása, amelyet Keresztes Szent János is átélt, de Sziénai Szent Katalin, Lisieux-i Kis Szent Teréz és Szent Pio atya életrajzában is olvasunk hasonlót, hogy csak néhányat említsünk a szentek közül. Úgy kell tekintenünk erre az élményre, hogy Isten időnként bújócskát játszik velünk, elrejtőzik előlünk, és amikor megtaláljuk, annál nagyobb lesz az örömünk. Talán éppen az a szándéka, hogy a lelki életnek egy magasabb szintjére vezessen minket. Ebben az értelemben a „lélek sötét éjszakájára” úgy kell tekintenünk, mint egy lépcsőfokra lelki fejlődésünk útján. Olyan lépcsőfokra, amely után nem látszódnak a következő fokok, nem látszódik semmi. Igen, ez a hit, az Istenre való teljes ráhagyatkozás. Néhány lépés a teljes sötétségben, amely után felragyog az Isten. Egy olyan lelki élmény ez, amely után újra megtapasztaljuk, hogy velünk az Isten!