2019. augusztus 11. - Évközi 19. vasárnap

evangélium 

Abban AZ Időben Jézus Így Szolt tanítványaihoz: „Csípőtök Legyen felövezve, kezetekben Pedig égő gyertya Legyen. Hasonlítsatok AZ olyan emberekhez, Akik urukra várnak, Hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, Rögtön ajtót nyissanak NEKI. Boldogok Azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor Ébren Talal. Bizony Mondom nektek, felövezi MAGAT, asztalhoz ülteti OKÉT, körüljár és felszolgál nekik. És ha A második Vagy egy Harmadik őrváltáskor érkezve van Így találja OKÉT, Boldogok Azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, Hogy Melyik órában Jon egy tolvaj, Nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az AZ Emberfiát, Mert eljön abban AZ órában, amikor Nem is gondoljátok.” 
Lk 12,35-40

Elmélkedés

Isten szavára várva 
A mai vasárnap evangéliuma Adventi érzéseket kelt bennünk. Az Adventi készület Soran szoktuk hangsúlyozni Az úr érkezésére Való várakozást, és annak jellemzőit, a figyelmet, a felkészültséget ÉS AZ éberséget. Mivel azonban Még messze van a karácsonyi előkészület, AZ advent, ezért mai elmélkedésünk Soran other irányba vezessük gondolatainkat, Amely Inkább megfelel AZ Evangéliumi részlet tartalmának. 
Isten hozzánk érkezése, rang találása sokszor ugy mutatkozik meg, Hogy megszólal, elmondja üzenetet, ismerteti VELÜNK akaratát és szándékát. EZ a megszólalás Sok esetben hosszabb Vagy rövidebb hallgatás, némaság UTÁN következik lennie. Életünk bizonyos helyzeteiben Istenhez fordulunk, Tole várunk útmutatást és megoldást, de a Válaszban Nem JÖN AZONNAL. Imánkban, kérésünkben Nem lankadunk, fohászkodunk és panaszkodunk, de Isten Még Nem szólal meg, Pedig km Már Nagyon várjuk, szükségünk Volna segítségére. Az emberi lélek sötét napjai, időszakai EZEK, melyek próbára teszik hitünket, Istenbe ÉS AZ Imádság erejébe vetett bizalmunkat. 
Tapasztalatom szerint a világosság közeledtét, Isten megszólalását sokszor bizony a magunk ügyetlensége késlelteti. AZT hangoztatjuk, Hogy Istentől várjuk ügyünk megoldását, de valójában km akarjuk azokat megoldani. Terveket készítünk, határozott elgondolások vannak a fejünkben, ugy gondoljuk, Hogy Amit kitaláltunk, AZ a lehető legjobb Megoldás Lenne. Látjuk, Hogy A feladat Messze meghaladja erőinket, de mi kitartóan próbálkozunk, továbbra is ragaszkodunk AZ igazunkhoz. Ilyenkor valójában magunkkal foglalkozunk és ellenszavazat Istenre figyelünk. A problémánk lebeg szüntelenül a Szemünk Előtt, és éppen EZ takarja el előlünk a közeledő Istent. Képesek Vagyunk Arra, Hogy vég nélkül rágódjunk a problémáinkon, semmiféle okoskodásunk Nem visz minket előbbre, de tovább küzdünk. Mindez teljesen lefoglalja figyelmünket, leköti gondolatainkat és felemészti erőnket. Közben bölcsességnek tűnő ostobasággal erősítjük magunkat: „Ha meg tudom Oldani EZT a helyzetet, utána Minden rendbe köd Jonni.” Aztán mégsem Jon rendbe semmi, a gondok és megoldatlan helyzetek tovább szaporodnak. Irányítani szeretnénk ügyeinket, ellenszavazat akarjuk a vezetést átengedni senkinek, Istennek sem. 
Ne csodálkozzunk azon néven, ha Isten hallgat such helyzetekben. Miért van szólalna meg, Ha Mi AZT okoskodásnak tartanánk? Miért van lépne kell életünkbe, Ha Mi akarjuk irányítani Őt? Áttörést hozhat számunkra Csak az, ha elnémulunk, letesszük Emberi eszközeinket, félretesszük a mi „tervrajzunkat” Amit eddigre Már annyiszor átrajzoltunk, Hogy magunk sem igazodunk ki Rajta. Elhallgatunk, elcsendesedünk, átengedjük Istennek a terepet, a legtöbb Már Tényleg Tole várjuk a megoldást. Átengedni NEKI AZ irányítást olykor bizony fájdalmas, de megéri. Beismerni, Hogy Nem km Vagyunk életünk ura, alázatot Kivan. Ezen a lelki úton nincs biztosíték és garancia, nincs Teljes bizonyosság, itt szerint csak bizalom van és ráhagyatkozás Arra, Akinek életünket köszönhetjük. Ha valóban Így fordulunk Isten felé, akkor a Valami megváltozik AZ életünkben, bekövetkezik, amire vártunk: Isten eljön, megszólal, megmutatja arcát. Várjuk türelemmel EZT a pillanatot!