2019. június 30. – Évközi 13. vasárnap

Evangélium

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De ő hozzájuk fordult, és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek. 
Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” 
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.” 
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” 
Lk 9,51-62

Elmélkedés

Ne legyen elszalasztott lehetőség! 
Pannonhalmára kerülve gimnáziumba, hamar megszoktam, hogy ebéd után mindig volt másfél óra sétaidő, amikor minden tanulónak kötelező volt elhagyni az épületet és sétálni a szabad levegőn. Az évek során sokak kedvence lett a „várkör”, a hatalmas épületegyüttes körbejárása. Mindjárt az első évben ősszel történt, hogy az igazgatóval találkoztunk a várkörön, akinek ugyan nem volt kötelező a séta, de szívesen kijárt, valószínűleg nem is elsősorban a testmozgás miatt, hanem beszélgetni a diákokkal. Ez alkalommal éppen végzős diákokat kérdezett, hogy milyen volt előző nap a Mensáros-előadóest? Mensáros László színművész, egykori budapesti bencés diák többször is megfordult az iskolában. Az előadásra nem volt kötelező elmenni, mint a délutáni sétára, hanem szabadon választható program volt. Így működnek az iskolai programok, olykor a szabadon választható bizony értékesebb, mint a kötelező. Az egyik kérdezett fiú kissé kedvetlenül, vagy talán már bánta is az elszalasztott lehetőséget, ezt válaszolta: Gondolkodtam rajta, hogy elmenjek vagy ne menjek, de inkább zoknit mostam. Az igazgató atya nagyon nyugodtan válaszolta, hogy a tavasszal még jönni fog a színművész úr, akkor inkább őt válaszd a zoknik helyett, de látszott rajt, hogy nagyon elszomorította az eset. Bár én elmentem az előadóestre, az én zöldfülű lelkemben is mély nyomott hagyott az eset, s elhatároztam, hogy a pannonhalmi évek során inkább az értékeset, mintsem a sürgőset fogom mindig választani. 
Azt hiszem, hogy ez a személyes emlék jól megvilágítja azt, hogy miért követnek el nagy hibát azok, akik az evangéliumi jelenetben nem Jézus követését választják. Mert vannak az életükben olyan helyzetek, amelyek aligha fognak megismétlődni. Három találkozásról olvasunk az evangéliumban. Az első személy nagyon határozottan mondja Jézusnak: „Követlek, bárhová mégy.” Érezzük benne az elszántságot és azt, is hogy mennyire komolyan gondolja, amit mond. De a figyelmeztetésül mondott válasz elveszi kedvét. A második személyt az Úr hívja, de ő fontosabbnak tartja a temetést. A harmadik kész volna követni az Urat, de előbb még búcsúzkodni szeretne családjától. Erre azonban már nincs idő. Ő még nem szakadt el múltjától, még nem tekint elkötelezett szívvel a jövő felé. Mindhárom eset nyitott, nem ismerjük meg az érintettek döntését. Lukács evangélista valószínűleg azért hallgat erről és azért nem ismerteti az illető személyek nevét, mert végül lemondtak Jézus követéséről. Ha pozitív döntést hoztak volna és vállalták volna a tanítványi életformát, akkor örömmel közölte volna ezt az evangélista. 
Érdekes, hogy Jézus korabeli írásokban nem találkozunk azzal, hogy egy rabbi, egy tanító hívna meg valakit a követésére. A dolog mindig fordítva történik, az választ magának mestert, aki tanítvány szeretne lenni. Az evangéliumi jelenetben is ezt tükrözi az első és harmadik eset. Jézus azonban szakít ezzel a szokással, ő meghív embereket a követésére, erre példa a második találkozás, továbbá a tanítványok, Péter és András, Jakab és János, valamint a többi tanítvány meghívása. Az Úr meghívása nekem is szól. Nem érdemes halaszthatatlannak tűnő teendőimre hivatkozni, mert az Úr nem áll meg, továbbhalad, s nem mindegy, hogy maradok vagy vele megyek.