2019. május 12. – Húsvét 4. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.” 
Jn 10,27-30

Elmélkedés

A pásztor 
Egyházunk ma, húsvét 4. vasárnapján a Papi és szerzetesi hivatások világnapját tartja, amelyet az evangéliumi szöveg alapján Jó Pásztor vasárnapnak is nevezünk. E napon tehát a papokra emlékezünk, akik Jézusnak, az örök pásztornak példáját követve maguk is jó pásztorai akarnak lenni a rájuk bízottaknak. 
A pásztor alakja végigvonul a Szentíráson. Mindjárt a teremtés leírása után találkozunk Ábellel, Ádám és Éva fiával, aki pásztor volt és nyájának legszebb bárányát áldozta fel Istennek. Utána pedig ott vannak a választott nép ősatyái, Ábrahám, Izsák és Jákob, valamennyien pásztorok. Még tovább olvasva a bibliai történeteket találkozunk Mózessel, aki apósának, Jetrónak a bárányait legeltette, amikor az égő csipkebokorban megjelent neki Isten. Nem feledkezhetünk el az ószövetségi idők nagy alakjáról, Dávid királyról, aki gyermekként szintén pásztorkodott, s a pásztorfiúból lett Izrael egyik legjelentősebb uralkodója. Szintén ószövetségi példa, hogy a 23. zsoltárban maga Isten a jó pásztor, aki biztos legelőre vezeti övéit. Az újszövetségben Jézus születésénél találkozunk pásztorokkal, ők tudják meg elsőként az angyalok híradásából, hogy Betlehemben megszületett a Megváltó, s nyomban el is indulnak, hogy hódolatukat kifejezzék. Másrészt Jézus példabeszédeiben találkozunk a pásztor alakjával, aki például egy időre otthagyja a kilencvenkilenc bárányt, hogy az egyetlen elveszettet megkeresse és visszavezesse a nyájhoz. A mai evangéliumban pedig Jézus önmagát nevezi pásztornak, ezt mondja: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik.” 
Jézus olyan pásztor, aki őrzi juhait, vigyáz rájuk, jól ismeri az őket fenyegető veszélyeket. Ezért mondja: „senki nem ragadja ki őket kezemből.” Felelősséget érez azokért, akiket az Atya rábízott, ezért semmilyen körülmények között nem hagyja el helyét. Az Úr hűséges pásztori feladatához, közösségét, az Egyházat, szelíd szeretettel védelmezi. Ha a krisztusi közösséghez tartozunk, soha nem érezzük magunkat védtelennek vagy kiszolgáltatottnak, mert örök pásztorunk gondunkat viseli, többek között oly módon, hogy szíve szerinti pásztorokat ad minden korban a nyáj élére, akik az ő nevében végzik pásztori szolgálatukat. 
Másrészt ki kell emelnünk az Úrnál azt a pásztori jellemzőt, hogy összetartja, egy közösségbe fogja a nyájat, amelyből senkit nem akar kizárni. Ezzel kapcsolatban így fogalmazza meg nagy vágyát: „Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra: egy nyáj lesz és egy pásztor” (Jn 10,16). Ma hálát kell adnunk azokért a pásztorokért, akik az Egyház történelme folyamán megértették az Úr vágyát és pásztori szolgálatukkal, igehirdetésükkel és életpéldájukkal előmozdították a krisztusi közösség egységét. 
A jó pásztor harmadik tulajdonsága, hogy „ismeri juhait.” A juhok pedig ismerik pásztorukat és hallgatnak rá. A Mester és tanítványainak kapcsolatáról van itt szó, a kölcsönös barátságról és szeretetről. Adjunk ma hálát azokért a papokért, akik Krisztushoz vezettek és az ő szeretetére tanítottak minket. 
Befejezésül még egy tulajdonságot kell kiemelnünk, amit Jézus más helyen így említ: „Életemet adom a juhokért” (Jn 10,15). Az Úr által rendelt pásztoroknak ebben is követniük kell Jézust, s ha a vértanú papokra és püspökökre gondolunk, akkor számos példát találunk olyanokra, akik megértették és megtették ezt, életüket is készek voltak feláldozni. 
Hallgatok-e Jézus és az általa rendelt pásztorok szavára? Engedem-e, hogy az örök élet ösvényén vezessenek?