2018. december 16. – Advent 3. vasárnapja

Evangélium

Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit tegyünk?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.” 
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget. 
Lk 3,10-18

Elmélkedés

Újjászületésre várva 
Advent 3. vasárnapján, az öröm vasárnapján Keresztelő Jánossal találkozunk az evangéliumban. Miután az elmúlt vasárnap meghallgattuk bűnbánatra indító szavait, lélekben elindulunk a Jordánhoz. Odaérve láthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, katonák, vámosok és más nyilvános bűnösök veszik körül Jánost, vagy talán helyesebb azt mondani, hogy valamennyien bűnbánók. Azok, akik nem tartják magukat bűnösnek, otthon maradtak. Bűneiket megbánó emberek tömege veszi körül Jánost, a szent embert, aki Isten szavát hirdeti, és azt mondja, hogy hamarosan eljön a Megváltó. Két dolog köti össze a Jordán partján összegyűlt népet: a Messiás, a Megváltó várása és a bűntől való szabadulás öröme. És ez a két érzés tölti el a mi szívünket karácsony ünnepéhez közeledve. 
Keresztelő János mindig a néphez beszél és nem egyes személyekhez. A vámosok és a katonák közül sincs senki név szerint megemlítve, ők is csoportosan érkeznek. De nem az egész emberiséget vagy a bűnösök csoportját szólítja meg, hanem kifejezetten Izrael népéhez, Isten választott népéhez intézi szavait, s azon belül érezheti minden egyes személy megszólítottnak magát. Isten embereként Izrael egész népét bírálja azért, mert letértek a szövetség útjáról. Beszédének érezzük sürgető és fenyegető jellegét, amely hamarosan bekövetkező ítéletet és büntetést helyez kilátásba. És ez elől senki nem térhet ki annak hangoztatásával, hogy Ábrahám leszármazottja és Isten népéhez tartozik. Az ítélkezés az egész népet fogja utolérni, s annak lesz a feladata, aki János után fog fellépni. Ő lesz az, aki már itt van, „szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” Nem a kollektív bűnösség gondolata jelenik meg ebben, nem arról van itt szó, hogy néhány személy bűne miatt az egész közösség felelősséggel tartozik, hanem az, hogy Isten az egész néptől, annak minden egyes tagjától várja a megújulást, a megtérést, és ennek hiányában a kilátásba helyezett büntetés mindenkit utol fog érni. 
Ez a megújulás azt jelenti, hogy a választott népnek újra be kell vonulnia az ígéret földjére, mégpedig megtisztulva. Ezért nem megy János a városokba és a falvakba, hanem a Jordán folyónál tartózkodik. Azon a helyen, ahol egykor Izrael népe átkelt a folyón és belépett az ígéret földjére, arra a földre, amelyet Istentől kapott. A pusztai vándorlás után a Jordán folyón kelt át a nép, s most bűnbánatuk jeleként és a megtisztulás vágyát kifejezve ennek a folyónak a vizébe merülnek alá az emberek, akiket János megkeresztel. 
Az adventi időszak a mi számunkra is a megújulás, a lelki megtisztulás ideje. Nem tisztíthatjuk meg önmagunkat, erre egyedül Isten képes. Tőle kell kérnünk a megtisztulást, az újjászületést. A helyreállítás műve, amely által újra békében és szeretetben élünk Istennel, nem a mi erőfeszítésünk eredménye és nem a mi érdemünk, hanem a bennünk cselekvő Istené. Az ő csendes, türelmes, kitartó munkálkodása talán éppen a mi megtisztulásunkban mutatkozik meg leginkább. Engedjük, hogy az irgalmas Isten megérintse lelkünket az advent folyamán, hogy lelkileg újjászületve és az újjászületés örömével várjuk a Megváltó érkezését!