2018. augusztus 26. – Évközi 21. vasárnap

Evangélium

Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” 
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. 
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” 
Jn 6,60-69

Elmélkedés

Isten szava 
Az elmúlt hetek vasárnapjain részletekben végigolvastuk Jézusnak az általa adott élő kenyérről, mint az örök élet táplálékáról szóló beszédét, amelyet a csodálatos kenyérszaporítás után mondott a népnek. A mai evangélium a hallgatóság végső reakcióját rögzíti. Egyes tanítványok kemény beszédnek tartják az Úr szavait, és nem lesznek többé a tanítványai. Távozásuk nyilvánvalóan szomorúságot okoz Jézusnak, ezért többi tanítványait kérdezi szándékukról: „Ti is el akartok menni?” Ekkor Péter apostol valamennyiük nevében mondja: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.” E hitvallás méltó befejezése annak, amiről Jézus korábban beszélt. Ő az örök élet kenyere és az ő tanítása az örök életre vezető igazság. E kettő felismerése nem választható el egymástól, tehát amikor Péter megvallja, hogy Mestere tanítása az örök életre vezető igazság, akkor kifejezi azt is, hogy hiszi mindannak igazságát, amit a beszéd tartalmazott. 
Helyénvaló, ha az elmúlt vasárnapok gondolatait folytatva mai elmélkedésünkben arra irányítjuk figyelmünket, hogy a szentmisében, annak első részében, az Ige liturgiájában Isten szól hozzánk és mi hittel válaszolunk a hallottakra. A szentmisének ez a része is találkozás, találkozás a minket megszólító, az üzenetét velünk közlő Istennel. Isten szava nem hasonlítható az emberi szavakhoz, mert az ő szava mindig igaz, az emberi kijelentések viszont nem feltétlenül azok. Isten szava örökérvényű, ezzel szemben a könnyelműen kimondott emberi szavak elfelejthetőek. Isten szava titokzatos, nem könnyen és nem teljesen érthető a korlátozott emberi értelem számára, ezért mondhatjuk, hogy ez is misztérium az ember számára. Isten kinyilatkoztatja önmagát és az ember ezt megpróbálja mind jobban megérteni. 
Érdemes észrevennünk az isteni szóban rejlő különleges erőt. Amit Isten kimond, az létrejön, megvalósul. Így teremtette meg Isten a világot, teremtő szava elég volt ahhoz, hogy minden létrejöjjön. Amikor pedig Isten napjainkban megszólal, akkor szintén történik valami, amit mondhatunk a világ folyamatos újjáteremtésének és az ember újjáteremtésének. A kimondott isteni szónak lenyomata van az ember lelkében, szívében, azaz nem függetleníthetjük magunkat attól. Ide kapcsolódik az a gondolat is, hogy Isten a szívünkbe írja törvényét, tehát az megismerhető az ember számára. Ha abból indulunk ki, hogy az Isten folyamatosan szól hozzánk, közli velünk üzenetét, amellyel az örök életre akar minket vezetni, és az ember arra hivatott, hogy válaszoljon erre, akkor könnyen tetten érhetjük a bűn lényegét is. A bűn az, amikor az ember nem figyel Isten szavára, nem hallja meg azt, süketnek tetteti magát vagy nem válaszol rá. Így megszűnik a kommunikáció, hiszen Isten hiába közeledik hozzánk állandó szólításaival, ha az ember nem igyekszik felé válaszával. 
Azt szoktuk mondani, hogy Isten Jézus Krisztus személyében, a Fiúistenben nyilatkoztatja ki magát a legteljesebb formában az emberek számára, ennél tökéletesebb Isten-ismeret már csak az lehet, amikor majd az örökkévalóságban színről színre láthatjuk őt. Jézus a megtestesült Ige, az emberré lett isteni Ige, aki földi élete folyamán láthatóvá vált az emberek számára, s aki a jelen időben titokzatos módon láthatóvá válik az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben. Őt hallgatjuk a szentmise első részében, az Ige liturgiájában, és őt látjuk, őt szemléljük a második részben, az Eucharisztia liturgiájában. A minket megszólító Istennek hitvallásunkkal és kéréseink előterjesztésével válaszolunk, az Oltáriszentségben szentségi módon láthatóvá váló Istennek pedig a szentáldozással, a vele való egyesüléssel felelünk. 
Segítsenek ezek a gondolatok mindenkit abban, hogy valóban találkozzon az élő Istennel a szentmisében!