2022. szeptember 17. – Szombat

Evangélium

Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!”
Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.”
Lk 8,4-15

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszédet és annak Jézustól származó magyarázatát olvassuk a mai nap evangéliumában. A példázat egyik fontos üzenete, hogy miként a föld minősége határozza meg a termés mennyiségét, ugyanúgy az igehirdetés eredménye nagy részben függ a hallgatóság hozzáállásától. Isten szavát mindig nyitott szívvel érdemes hallgatnunk, azzal a szándékkal, hogy készek vagyunk annak megvalósítására. Ne maradjon lelkünkben terméketlen vagy eredménytelen az isteni szó, hanem hozzunk bőséges termést! Némelyek könnyen abba a hibába esnek, hogy elegendőnek tartják a szavak szépségében való gyönyörködést, s nem gondolnak arra, hogy a tanítás szerinti élet jelenti az üdvösséget.
Az igehirdetőt, aki vállalkozik a magvetésre, azaz Isten tanításának a továbbadására, nem keserítheti el az a tény, hogy munkájának egy része hiábavaló. Vannak, akik hallgatnak az általa közvetített tanításra és vannak, akik nem. Jézus hasonlata a valóságról szól. Az igehirdető nem ábrándozhat arról, hogy majd mindenki ujjongva és lelkesen fogja hallgatni őt, főként azért nem, mert a keresztény tanítás mindennapi megvalósítása bizony nehézségekkel jár. Egyesek ugyan hallják a tanítást, de nem éreznek magukban késztetést arra, hogy úgy is éljenek. Jogos viszont az igehirdető öröme, amikor azt látja, hogy munkájának van eredménye.