2020. január 29. – Szerda

Evangélium

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
Mk 4,1-20

Elmélkedés

Egy példabeszédet és annak magyarázatát olvassuk a mai evangéliumban. A történet, amely egy magvető emberről szól, minden hallgató számára érthetően cseng, hiszen mindennapi munkájukról szólt. A magok elvetése a földbe, majd pedig azok kikelése és növekedése jól ismert volt számukra. Munkájuk során olykor láthatták a gyomnövények elszaporodását, és természetesen azt is megtapasztalták, hogy egyik évben kevesebb, a másikban bőségesebb a termés. A kép, amit Jézus használ, nagyon szemléletes, ott él a hallgatóság fejében, tudatában. Mondatról mondatra felidézik magukban, amit az elmúlt hetekben, hónapokban munkájuk során átéltek. Közben talán azon is elgondolkodtak, hogy a vetéstől az aratásig mennyit kell fáradozni, de a termés mennyisége nem csupán ettől, hanem az időjárástól is függ. És talán a növekedés titkán is eltűnődtek. Mitől kel ki és mitől növekszik a földbe vetett mag? A természet titka ez, s a vallásos ember még hozzáteszi: Isten ajándéka a termés.
Jézus példázata az igehirdetésről és annak eredményéről szól, miként ez az ő magyarázatából kiderül. Az igét hirdető ember elvégzi a maga szolgálatát, de a tanítás nem minden ember szívében fogan meg. Sokat kell fáradozniuk azoknak, akik az igehirdetés szolgálatába állnak, de az aratás már nem az ő feladatuk lesz, a termés pedig Isten kegyelmétől, áldásától függ.