2019. június 19. – Szerda

Evangélium

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.” 
Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

Jézus figyelmeztetését olvassuk a mai evangéliumban: „Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt!” Természetesen nem azzal van hiba, hogy valaki jócselekedetet tesz, hiszen ez keresztény kötelességünk. A gond ott kezdődik, amikor valaki ezt helytelen lelkülettel, rossz szándékkal teszi. A jócselekedetek végzésekor világosan kitűnik, hogy valamit Isten kedvéért teszünk vagy az emberek tetszését keressük. Istentől várunk érte jutalmat vagy az emberek elismerésére vágyakozunk. Az alázat és a hivalkodás nem fér meg egymás mellett. Az alázatos ember megelégszik azzal, hogy cselekedeteiről Istennek tudomása van. A hivalkodó viszont emberektől vár dicséretet. 
Amikor a hivalkodó ember valamit tesz, akkor azt várja, hogy cselekedetének hatása visszaforduljon önmaga felé. Valójában nem is embertársán akar segíteni, hanem önmaga számára szeretne valamilyen jó hatást elérni, például mások dicséretét, elismerését kivívni. Cselekedetével nem nyílik meg a másik személy felé, nem megajándékozni akarja őt, nincs benne önzetlenség, hanem már eleve arra gondol, hogy neki milyen haszna lesz abból, ha mások látják cselekedetét. 
Ezzel szemben az alázatos ember észrevétlenül teszi mindazt, amire szíve indítja. Tudja, hogy Isten látja cselekedetét és a mögötte lévő szándékot is. Tudja, hogy az Istentől kapott jutalom nem marad el, s többet ér minden emberi elismerésnél.