2019. február 20. – Szerda

Evangélium

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!” 
Mk 8,22-26

Elmélkedés

A Betszaidában élő vak ember meggyógyítása újabb jele annak, hogy Jézus isteni erővel, hatalommal rendelkezik és tud segíteni olyan helyzetekben is, amikor ember már nem. Az elbeszélésből nem tudjuk meg a vak nevét, mint például a jerikói vak esetében, akit Bartimeusnak hívtak, és arról sem tudunk meg semmit, hogy kik vezették őt Jézushoz. Jézus félrevonul a beteggel, aminek kettős célja lehet: egyrészt ki szeretné zárni a nyilvánosságot, másrészt kizárólag a vak személyére akar figyelni. Ismert számunkra ez a félrevonulás, hiszen a dadogva beszélő süket meggyógyításánál már találkoztunk vele (vö. Mk 7,31-35). 
A gyógyítás során nagy jelentősége van Jézus érintésének. Azért viszik hozzá a vakot, hogy „érintse meg” őt. Ettől az érintéstől azt várják, hogy a vak visszanyerje szemevilágát, miként más esetekben is az Úr érintése eredményezte a betegség megszűnését. Jézus pedig, amikor egyedül marad a vakkal, valóban megérinti beteg szemét, mégpedig kétszer is, aminek köszönhetően először homályosan, majd pedig tisztán, élesen kezdett látni az imént még vak ember. 
A látás visszanyerése itt is a hitre jutás jelképe. Minél jobban megismerem Jézus személyét, annál erősebb lesz iránta a hitem, annál jobban tudok majd követőjévé, tanítványává válni. Ő a vezetőm a hit útján és az üdvösség útján.