2018. január 30. - Kedd

   Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó
   túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy
   Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a
   lába elé borult, és nagyon kérte: "Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá
   a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!" Erre ő elment vele.
   Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki
   már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen
   kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre
   rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és
   hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: "Ha csak a
   ruháját érintem is, meggyógyulok." És azonmód megszűnt a vérfolyása.
   Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette,
   hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: "Ki
   érintette meg a ruhámat?" Tanítványai ezt válaszolták: "Látod, hogy
   szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?" De ő mégis
   körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve
   előlépett - mert hisz tudta, hogy mi történt vele -, odaborult eléje,
   és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: "Leányom,
   hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy
   egészséges!"
   Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és
   közölték: "Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?" A hír
   hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: "Ne félj, csak
   higgy!" Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem
   engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához,
   nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt
   hozzájuk: "Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg,
   csak alszik." Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga
   mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a
   helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt
   mondta neki: "Talita kúm", ami annyit jelent: "Kislány, mondom neked,
   kelj föl!" A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves
   volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan
   meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik,
   hogy adjanak enni a kislánynak.
   Mk 5,21-43
   Elmélkedés:
   A szabadító csodák sorozata folytatódik a mai evangéliumban két újabb
   jelenettel, a vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyításával és az
   elöljáró lányának feltámasztásával. A két történetnek több közös eleme
   van. Jézus megszólítása az egyik: A feltámasztott leányt értelemszerűen
   "kislánynak" szólítja, az asszonyt pedig, aki nyilvánvalóan idősebb
   lehetett "leányomnak." A kislány tizenkét éves volt, az asszony pedig
   ugyanennyi ideje szenvedett betegségében. Mindkét esetben olyan
   határhelyzetről van szó, amikor Jézus úgy jelenik meg, mint aki egyedül
   képes segíteni. Mindezeknél azonban fontosabb a hit, az Úr segítsége
   tulajdonképpen a hitre adott válasz. Az elöljáró ugyanis hittel kéri
   Jézus segítségét, és kifejezi, hogy Jézus érintése újra életet hoz
   halálán lévő lányába. Az asszony pedig hisz abban, hogy ha megérinti
   Jézusnak akár csak a ruháját, meggyógyulhat.
   Mindkét történetnél érdekes a tömeg jelenléte, amely Jézus körül gyűlt
   össze, és amely akár meg is akadályozhatta volna az elöljárót és az
   asszonyt céljuk elérésében. Ebből a tömegből kellett kiemelkednie,
   kiválnia a két szereplőnek, hogy közvetlenül találkozhassanak az Úrral.
   Számomra sem elegendő együtt haladni a lelkes tömeggel, érdemes
   Jézushoz lépnem és kérnem tőle a múlt bűneitől való szabadítást, hogy
   új életet kezdhessek.