2018. december 24. – Hétfő

Evangélium

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk. 
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.” 
Lk 1,67-79

Elmélkedés

Egyházunk liturgikus rendje szerint december 23-án Keresztelő János születéséről szól az evangélium, de ezt idén felülírta a negyedik adventi vasárnap örömhíre. Mai elmélkedésünkben mégis idézzük fel röviden János születésének eseményét. Lukács evangélista leírja a rokonok örvendezését, majd a névadás miatt kialakult kisebb vitát ismerteti. A rokonság a zsidó hagyomány szerint az apáról nevezné el az újszülöttet, de Erzsébet tiltakozik. A még mindig néma Zakariásnak írótáblát adnak, s ő azt írja fel, hogy János legyen a gyermek neve. Ekkor szűnik meg némasága és a Szentlélekkel eltelve imádkozik, áldja Istent. Az ő imáját olvassuk a mai evangéliumban. 
Az első rész témája a megszabadulás. Szabadulás az elnyomóktól, a szívükben gyűlöletet hordozóktól, az ellenségtől. A szabadulás Istennek köszönhető. Az adott történelmi helyzet tükröződik ebben. Az a gondolat, hogy a Messiás majd megszabadítja a választott népet az elnyomó rómaiaktól. Zakariás imájának második felében azonban már előkerül a Messiás lelki küldetése, azaz a bűntől való szabadulást hozza el minden ember számára. Itt már az irgalmasság Istene áll a középpontban. 
Elfogadom-e az irgalmas mennyei Atya ajándékát, a bűnbocsánatot? Engedem-e, hogy az irgalmas Isten Jézus személyében belépjen az életembe? Akarom-e, hogy a Szentlélek igaz bűnbánatra indítson és kiárassza rám Isten irgalmát?