2018. április 26. - Csütörtök

   Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt
   hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál,
   sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így
   is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket
   választottam. De be kell teljesednie az írásnak: "Akivel megosztottam
   kenyeremet, sarkát emelte ellenem." Előre megmondom, mielőtt
   megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok.
   Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem
   fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem."
   Jn 13,16-20
   Elmélkedés:
   A utolsó vacsorán az apostolok lábát megmosó Jézus tanúságot tett
   arról, hogy az embereket akarja szolgálni, majd másnap, nagypénteken,
   amikor vállalja a kereszthalált, a mennyei Atya szolgájának bizonyul.
   Az Úr azt kéri tőlünk, hogy szolgáljuk embertársainkat és állítsuk
   életünket Isten szolgálatába. Nem két, egymástól különböző dologról van
   itt szó, hanem arról, hogy az embereket szolgálva Istennek szolgálunk.
   Így volt ez Jézus megváltó halálakor, és ez történik akkor is, amikor
   Jézus szolgálatát folytatom.
   Gondoljunk most arra, hogy mi ülünk ott az asztalnál, Jézus éppen
   hozzám lép, letérdel elém és az én lábamat mossa, majd megtörli. Nem
   kérdezi, ki vagyok. Számára az a fontos, hogy az ő követője legyek és
   azt akarja, hogy tiszta legyen a szívem. Nem vagyok nagyobb nála, mégis
   ő térdel le előttem, ő szolgál nekem, sőt irántam való szeretetből még
   ennél is többet tesz, feláldozza életét, üdvösségem szolgája lesz.
   Elismerem-e Jézust életem Urának? Akarok-e neki szolgálni? Akarok-e a
   példáját követve az embereknek szolgálni? Akarom-e az emberekben,
   főként a legkisebbekben és a legszegényebbekben őt szolgálni? Tudok-e
   alázatos lenni annyira, hogy nem viszolygok és húzódozok semmiféle
   "megalázó" feladattól?