2018. október 4. – Csütörtök

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”

Lk 10,1-12

Elmélkedés:

A négy evangélium közül egyedül Lukácsnál szerepel két alkalommal a tanítványok missziós útra küldése. A többi evangélista csak egy ilyen alkalomról tesz említést, a tizenkettő küldetéséről. Emellett Lukács beszámol hetvenkettő tanítvány küldéséről is, amiről a mai napon olvasunk. A kifejezés, hogy „maga előtt” küldte őket, kettős értelmű. Egyrészt azt jelenti, hogy a küldöttek feladata Jézus érkezésének előkészítése, másrészt arra utal, hogy nem önmagukat vagy az általuk igaznak tartott tanítást kell hirdetniük, hanem Jézus tanítását. 
A küldetésre induláskor és annak teljesítése során nincs helye az ábrándozásnak! Kijózanítóan hat az Úr figyelmeztetése: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé”, s e szavak minden kor igehirdetőinek szólnak. Vannak, akik ennek hatására azt mondják, hogy ők inkább nem vállalják a veszélyes feladatot. Ők nyugodtabb életre vágynak, nem kívánnak küzdelmeket, ezért kényelmes életükből inkább nem mozdulnak ki. Mások meg azt mondják, hogy ez már izgalmas kalandnak tűnik, végre tehetünk valami fontosat, végre odatehetjük, felajánlhatjuk egy jó cél megvalósítására az életünket. Ők nem félnek a küzdelmektől, mert tudják, hogy ezek során is támogatja őket az, akitől küldetésüket kapták és azzal is tisztában vannak, hogy a küzdelmek csak megerősítik hitüket és elszántságukat, de el nem téríthetik őket a rájuk bízott feladattól. 
Van-e bátorságom Krisztus nevében elindulni a „farkasok” közé?