Jézus Krisztus földre jöttével hozta el számunkra a békességet, amely életének programja volt. Születésekor az angyalok sokasága így magasztalta Istent: “Dicsõség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lk 2:14)! Krisztus minden megnyilatkozása a béke üzenetével volt átszõve. Ezzel a szóval köszöntötte tanítványait, és adta vissza a betegnek,egészségét, a bûnösnek lelki nyugalmát. Szavaiban felszabadító erõ és hatalom volt. Arra tanított, hogy “Boldogok a békességre igyekezõk: mert õk az Isten fiainak mondatnak” (Mt 5:9). Az eredeti szövegben az eirénopoios áll, amelynek jelentése: békességszerzõ, aki maga körül békességet teremt. Krisztus követõi tehát békére hivattak el. Feladatunk, hogy környezetünkben: otthon, munkahelyen, baráti körben, kint az életben békességszerzõk legyünk. Törekedjünk arra, hogy amennyire rajtunk áll, minden emberrel békességben éljünk.Megváltónk a Béke Fejedelme, aki a kereszten függve is meggyõzõen tudta bizonyítani, hogy a tiszta békesség felzavarhatatlan forrása. Ellenségeit szerette, imádkozott értük még a legrettenetesebb szenvedések közepette is. Magatartása egyértelmûen arról tanúskodott, hogy az arculverés, a töviskorona, a megkorbácsolás, a gúnyolás sem tudta ingerültségbe hozni. Keresztje a béke jelképe és forrása! Minden tettével arra mutatott rá, hogy a viszály, a szeretetlenség, a meg nem értés tönkreteszi a közösséget, felõrli az életet, megfagyasztja körülöttünk a légkört.Miért olyan fontos tulajdonság ez? – kérdezhetné valaki. Mert Isten országa – ahová mindannyian vágyunk – a békesség országa. Oda csak megváltozott jellemû emberek juthatnak be. Akinek életébõl hiányzik ez a “gyümölcs”, nem érezné jól magát a békesség birodalmában. Jézus gyõzelmet aratott Sátán felett a Golgotán, ezzel megteremtette a békesség alapját. Sajnos, a Gonosz mindent megpróbál, hogy elvegye békénket, sokszor háborúságot támaszt körülöttünk. Az Úr ígérete így szól: “A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar” (Róm 16:20). A végleges béke akkor valósul meg, amikor Krisztus eljön és helyreállítja a kezdeti jó rendet. Addig is, míg e bûnnel fertõzött földön élünk, a kérdés az: mun-kálkodunk-e a béke érdekében ott, ahová befolyásunk elér? Ne csak ábránd legyen a békesség utáni vágy! Hanem akarjuk és tegyük is a jót. Ha nincs békesség, nincs öröm; sõt ma már az atomháború veszélyére gondolva élet sincs! Nem lehet Istennel úgy békességben élni, hogy ugyanakkor ne keressük, és ne munkáljuk az emberrel való jó viszonyt is. Isten elõször belsõleg békéltet meg Önmagával, és azután ennek a gyümölcse lesz a külsõ béke. A benne bízónak ígéretet ad: “Kinek szíve reád támaszkodik, megõrzöd azt teljes békében, mert tebenned bízik” (Ésa 26:3). A békesség Krisztus-várásunk reménységének a feltétele! Hisszük, hogy Jézus hamar jön, és azért jön, hogy igazság, béke legyen a földön. De ezt nem elég csak hinni és várni,hanem már most gyakorolnunk kell eljövendõ országának alapelveit, így a békesség munkálását is: “amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsid 12:14). Egyre több bûnözés, súlyos válsághelyzet jellemzi világunkat. A külsõ és belsõ problémák aggodalmat, rettegést váltanak ki az emberekbõl. Ezekben a nehéz idõkben csak azok tudnak megállni, akik elfogadják az Üdvözítõ által felkínált békességet, a szeretet nyugalmát: “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn 14:27) Krisztus békéje megõriz az aggodalmaskodástól, a jövõ miatti félelemtõl. Kérjük Isten Lelkét, hogy naponta teremje bennünk a békesség gyümölcsét. Éljünk úgy, hogy az önzés helyét a szeretet; a gyûlölet, a viszály, a harag helyét a békesség váltsa fel, és akkor már itt e földön boldogok leszünk, mert “a jövendõ a béke emberéé”. Ámen.