ISTEN KEZÉBEN
Alapige: Dán 1,17-21
"Ennek a négy ifjúnak megadta az Isten, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. (...)
Amikor eljött az az idő, amelyről meghagyta a király, hogy vezessék őket eléje, a főudvarmester bevezette őket Nebukadneccar elé. A király elbeszélgetett velük, de egy sem akadt több közöttük olyan, mint Dániel, Hananjá, Misáel és Azarjá. Ők a király szolgálatába álltak. Akármit kérdezett tőlük a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál. Ott is maradt Dániel Círus király uralkodásának első évéig."
Imádkozzunk!
Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, valljuk, hogy nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Köszönjük, hogy te ezt tetted. Köszönjük, hogy ebből az következhet, hogy tartozunk mi is életünket adni a mi felebarátainkért.
Bocsásd meg, hogy ettől már nagyon ódzkodunk, sokszor tiltakozunk ellene. Kérünk, mégis formálj bennünk olyan jellemet, olyan gondolkozást, ajándékozz meg minket olyan indulattal, indítékokkal, hogy mégis csak képesek legyünk erre.
Köszönjük ezt a csendes estét. Alázatosan kérünk, hogy te magad szólj hozzánk az igén keresztül, és könyörülj rajtunk, hogy ne hiába legyünk itt. Ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket, hanem inkább nyissuk azt ki előtted és legyünk mi a te boldog, mások számára is használható tanítványaid.
Ámen.
Az elmúlt héten Dániel könyvével kellett foglalkoznom, és újra felragyogott előttem Isten páratlan nagysága. Ez a könyv arról szól, hogyan zajlik a gyakorlatban egy olyan ember élete, akit Isten a kezébe vett. És mit jelent a gyakorlatban az egy mai hívőnek, hogy Isten valakit kezébe vesz, kezében tart, karban tart, vezet, segít, emel, megajándékoz sok mindennel. Nyilván ez egy antropomorf kép, hogy Isten keze. Istennek nincs ilyen keze, de amit tapasztal a hívő az Istennel való közösségben, azt nem tudjuk másként kifejezni, csak így, a magunk megszokott képeivel és fogalmaival.
Bevezetőben hadd említsek két olyan igét, amely Isten kezéről szó. A 18. zsoltárban olvassuk ezt: Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. (17. vers). Bajban van az, aki ezt a vallomást leírja és azt éli át, hogy Isten mintegy utána nyúl, és elég hosszú a keze, elég erős ahhoz, hogy a nagy bajból kimentse őt. A nagy vizek sokszor a gonosznak a támadását, azt a veszedelmet jelölik, amit az ember ellenségei indítanak.
A másik kép, amit gyakran olvasunk az Ószövetségben, amikor arról van szó, hogy Isten az Ő népét az egyiptomi rabságból kiszabadította és visszaviszi az ősök földjére: "Erős kézzel és kinyújtott karral vezette őket." Ez megint azt jelentette, hogy védte, vezette, táplálta, fenyítette, tisztogatta őket évtizedeken keresztül, amíg az isteni ígéret beteljesedett.
Nos, hogy valósult ez meg Dániel életében, hogy Isten kezében tartotta őt, és mit jelenthet ez ma a számunkra?
Megpróbálom először röviden összefoglalni Dániel életpályáját, azután néhány fontos következtetést vonjunk le ebből, és a végén néhány szót arról, hogy miből táplálkozott az ő hite.
Azt olvassuk a Bibliában, hogy tizenéves lehetett akkor, amikor a nagy babilóniai birodalom rettegett hadserege egészen nyugatra, a Földközi tengerig nyomult, elsöpörték a föld színéről a kis Júdát is, lerombolták Jeruzsálemet, és a nép színe-javát deportálták. Különösen ügyeltek a fiatal fiúkra. Őket afféle janicsárképzőbe vitték, más nevet kapott mindenki közülük, kiszakították a családból. Dániel is soha többet nem találkozott a szüleivel. El kellett felejteniük az anyanyelvüket, a vallásukat, a hazájukat. Nagy agymosás, teljes átnevelés folyt ott.
Dániel is bekerült ebbe az elit csapatba. És ebben a nagy szellemi földrengésben egyetlen biztos pont volt a számára, de abba két kézzel belekapaszkodott, ez pedig Isten igéje. Amit otthon a Bibliából megtanult, azt halálosan komolyan vette ott a fogságban is, és minden körülmények között a szerint akart élni.
Ez ott elég nehezen volt elképzelhető, Isten azonban különösen segítette ezt a gyereket, mert akkor még az volt, aki ragaszkodott az igéhez, és különös módon engedélyt kaptak arra, hogy ne kelljen számukra tisztátalan ételeket enniük. Négyen voltak, négy jó barát. Olvastuk a nevüket az előbb, akik összetartottak, akik ezt fontosnak találták, és Isten ezt elvégezte még a rabtartók szívében is, hogy megengedték nekik. Természetesen ellenőrzés, vizsgáztatás folyamatosan volt. Olvastuk itt az egyik vizsgát, amikor maga a király ellenőrizte, mire jutottak ezek a fiúk, és kénytelen volt megállapítani, hogy Dániel és társai tízszerte okosabbaknak találtattak, mint az összes többi közülük.
Néhány hívő fiatal egy nagy pogány tengerben. Egy nagy birodalom, amelyik az erőszakra, a hazugságra és a harácsolásra épült, bekapta őket, ők pedig ott próbálnak talpon maradni és ápolni az Istennel való közösségüket. Se Biblia, se templom, se család, se kultusz - semmi nincs, ami ezt támogatná, de ők makacsul ragaszkodnak ahhoz az igéhez, ami a fejükben van, amit otthon megtanultak.
Mi lesz velük? Meg tudnak-e állni, vagy pedig eltűnnek ők is a nagy darálóban. És vajon helyes-e ez a nagy makacsság, hogy ennyire ragaszkodnak az Istenükhöz, akit rajtuk kívül ott vajmi kevesen ismernek, meg az Isten kijelentett igéjéhez. Nem kellene egy kicsit rugalmasabbnak lenniük? Egy kicsit több kompromisszumkészség nem lenne szükségesebb abban a helyzetben? Miért kell ilyen makacsul ragaszkodni a Bibliához? És egyébként is, ez magánügy, nem? Miért kell ezt hangoztatni, hogy ők az élő Istenben hisznek? Ezzel máris megsértették a többieket, akiknek sok istenük van, még szobraik is vannak, s ők bemutatni sem tudják ezt az állítólagos Istenüket, akihez ragaszkodnak. Ez magánügy, ez nem tartozik senki másra. Nem kell azzal hivalkodni!
Nem hivalkodtak ők vele, csak tudták, hogy ez nem magánügy. Mert ha valaki ragaszkodik az élő Istenhez és az Ő igéjéhez, akkor az meglátszik rajta. Meglátszik a beszédén, a viselkedésén, a reakcióin - mindenen meglátszik. Észre is vették rajtuk, és mivel nem rejtették véka alá a hitüket, mert, hogy az élő hitet nem lehet véka alá rejteni, mert az világít, ha az valóban az Istennel való kapcsolat, erre figyeltek fel pontosan a felettesek: ezek mások, mint a többiek. És a pogány király állapította meg, meg később az egyik még pogányabb ledér királyné, hogy különös lélek van bennünk. Rendkívüli lélek van bennük - így mondták. Az istenek lelke van bennük. Mifélék ezek?
És számtalan helyzet adódott, amikor senki más nem tudta a rejtély kulcsát előadni, csak Dániel. Kiderült, hogy sokszor megáll az ész, és a varázslók, jövendőmondók és álomfejtők ott állnak kezüket tördelve, hogy fogalmunk sincs erről. Dániel pedig félrevonult, imádkozott, és Isten kijelentette neki. Utána előadta, nem úgy, mint a saját bölcsességét, mert ez nem magánügy, hanem a nagy nyilvánosság előtt elmondta: van Isten az égben, akit ismerek, és Ő kijelentette nekem ezt a titkot. És most figyelj király, most következik valaminek a megfejtése.
Mivel ez sokszor ismétlődött, ez nagy tekintélyt adott nekik, és egyre feljebb emelkedett a pályáján Dániel, pedig nem kapaszkodott. Ő nem akart valaki lenni. Két dolog jellemezte: ragaszkodott Istenhez, és minőségi munkát végzett, akármit bíztak rá. Ragaszkodott a Szentíráshoz, és úgy végezte a munkáját, hogy az jobb volt, mint bárki másé. Isten pedig gondoskodott arról, hogy egyre feljebb és egyre előbbre jusson.
Nem voltak ott összeköttetései, kapcsolatai. Egy szoros kapcsolata volt és ezt ápolták folyamatosan: az élő Istennel való kapcsolat. Isten pedig használta őket ott mások javára. Ők nem sajnálták ezt. Nem volt bennük gyűlölet a rabtartóikkal szemben. Engedték, hogy amit Isten általuk akar ott elvégezni, azt elvégezhesse.
Amikor jött a rendszerváltozás, és a méd-perzsa birodalom megdöntötte a babilonit, Dániel akkor is pozícióban maradt, pedig nem fordított köpönyeget, ő mindig ugyanazt az oldalát fordította kívülre, és a belső maradt mindig belül. Dárius király már alkirállyá akarta kinevezni, tehát az összes vezető felettesévé, mert a korrupt világban volt egy megbízható, becsületes, egyenes lelkű, jellemes főtisztviselője, aki a birodalom javán munkálkodott mindig, és nem magát akarta megszedni, mint a többiek.
Nos, ez volt az a pont, amit az irigyei már nem bírtak elviselni. Ekkor állítottak egy csapdát Dánielnek, meg az uralkodónak is, aki csak utólag jött rá. Ekkor került ő az oroszlánok vermébe - most a részletekről nem beszélek. Ekkor derült ki, hogy az Isten, aki kezébe vette Dániel életét, az az oroszlánok között is meg tudja őt őrizni. Isten keze az oroszlánok vermébe is leér, és megtartotta őt. Dániel ezt mondja: bezárta az oroszlánok száját és megmentett engem még az oroszlánoktól is.
Ez volt az a pont, amikor a pogány király kiadott egy ediktumot és elrendelte az egész hatalmas birodalomban: elrendelem, hogy minden tartományban rettegjék és féljék Dániel Istenét, mert Ő az élő Isten. Miért, a többi nem volt élő? Milyen nagy felismerés: Ő az élő Isten, Ő megmarad mindörökké, az Ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. - Ezt nem Dániel rendelte el, a pogányok jöttek rá abból, hogy voltak néhányan, akik ragaszkodtak Istenhez és becsületesen elvégezték a munkájukat.
Ennyit röviden Dániel karrierjéről, és szeretnék három dolgot különösen hangsúlyozni ebből.
Az egyik, hogy az ő élete fényesen bizonyítja, hogy meg lehet maradni Isten gyermekének minden körülmények között. Ez nem attól függ, hogy milyen szelek fújnak. Ez attól függ, hogy valaki Isten gyermekévé lett-e. Mert, ha az lett valóban, akkor ő mindig az. Akkor nemcsak vasárnap az, nemcsak hívők között az, akkor mindig: éjjel, nappal, télen, nyáron. A babiloni rezsimben meg még perzsa rezsimben. A létra alsó fokain, meg a legfelső fokán is. - Ezen semmi nem változtat.
Ha valóban lett egy embernek igazi lelki közössége az élő Istennel, és az ő hitével belekapaszkodott Istenbe, egyrészt Isten őt soha többé el nem engedi, másrészt ettől kezdve ő mindig ugyanaz az ember, bármilyen helyzetben.
Mi láttunk erre példákat, a szüleink, a nagyszüleink korosztályában a hívő emberek ugyanazok maradtak, ha Isten gyermekei lettek. A fronton is, a börtönökben is, a lágerekben is, és ugyanúgy használta őket Isten a pogányok, a rabtartóik javára is, mint ahogyan Dánielt használta. Aki egyszer Isten gyermekévé lett, az marad minden helyzetben.
2. Úgy is lehet feljebb emelkedni, ha valakit Isten emel. Dániel nem kapaszkodott, nem ügyeskedett, nem helyezkedett, nem keresett semmiféle eszközt és módot arra, hogy egyre magasabbra kerüljön. Majdnem zavarta az, hogy egyre nő a felelőssége és egyre jobban épít rá a mindenkori király. Mindegyiknél ugyanaz a Dániel maradt, és Isten emelte őt egyre feljebb. És ha nem emelte volna, ő akkor is az marad, aki, mert erre is látunk példát. De akit Isten a kezébe vesz, Ő annak az útját egyengeti. Dániel pedig semmit nem csinált, csak ragaszkodott Istenhez és becsületesen, minőségi munkát végzett, bármit bíztak rá.
Ez elég volt ahhoz, hogy ismétlődjenek ezek a megállapítások, amit alapigénkben olvastunk, hogy adott nekik az Isten. Fiatal korukban adott nekik észt, tehetséget. Később adott sok minden mást. Az, hogy tízszerte okosabbaknak találták őket, ez sok más vonatkozásban is valóság lett.
Amit még szeretnék megemlíteni: a pogányoknak is az tűnt fel, és újra és újra, főleg Dárius király emlegeti Dániellel kapcsolatban: a te Istened, akihez olyan állhatatosan ragaszkodsz, a te Istened, akit olyan állhatatosan tisztelsz. Ez az állhatatosan, ez újra és újra ismétlődik. Az Istenhez való ragaszkodás, hűség, ez a kitartás az, ami a velejárója, ha valaki Isten kezében van, és ami tulajdonképpen az egyetlen feltétele annak az ember részéről, hogy ott is maradjon.
Különös, hogy ez ott volt már a kis Dániel szívében is. Amikor kikerülnek Babilonba tizenévesen, már akkor is ezt olvassuk: eltökélte a szívében, hogy nem szennyezi be magát olyan ételekkel, amiket az ő Bibliája, a Mózes törvénye tilt. Megszületik egy döntés, kimond valamit, hogy ezt tartja helyesnek, és ahhoz ragaszkodni akar. És akkor ragaszkodik hozzá ma is, holnap is, meg holnapután is, meg mindig, amikor támadások érik ezt a döntését, mert meg van győződve arról, hogy az a helyes.
A 91. zsoltárban mondja Isten: "Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet." (14. v.). Ezt a hűséget várja tőlünk Isten. Az összes többit Ő intézi. Ő vesz a kezébe, azután Ő tart kézben, Ő tart karban, hogy üzemképesek legyünk. Ő vezet, Ő ajándékoz, Ő fenyít, Ő tisztogat, Ő szeret. Én csak arra ügyeljek, hogy megmaradjak az Ő kezében, és ne engedjek soha semmiféle kísértésnek.
Ez nem azt jelenti, hogy erőlködik a hívő, vagy, ahogy ma sokszor mondják: görcsöl. Nem kell görcsölni, imádni kell az Istent. Örülni kell annak, hogy kezébe vett, élvezni kell a vele való közösséget. Aki ezért hálás, aki nemcsak engedi, hogy Isten őt kezében tartsa, vezesse, irányítsa, fenyítse, hanem ezt kéri is, várja is - az élvezni is fogja. Ebben az Istentől való teljes függésében éli át a hívő az igazi szabadságot. Ez paradox módon hangzik, de így van. Azt a szabadságot, hogy azzá válhat, akinek Isten eltervezte, és ebben bontakozik ki, így van a helyén. Ma használt kifejezéssel szólva: így érzi jól magát a bőrében, és így él teljes életet akármilyen körülmények között.
Erre is láthatunk sok szép példát. Ehhez Isten tőlünk csak ezt az állhatatosságot kéri. Az egyetlen igazi életbiztosítás az élő Istennel való közösség. Mert ez a közösség maga az élet. És ha ez a közösség megmarad, akkor a legfontosabb akkor is megmarad az embernek, ha utolsót dobban a szíve, és meghal. Nem ugyanezt mondta Jézus? Mit mondott Máriának és Mártának, amikor gyászolták a fivérüket? "Én vagyok az élet, és aki hisz énbennem, ha meghal is él az." Nem ugyanezt mondta Pál apostol, amikor már nagyon közel jött a kivégzése? "Mivel nekem az élet Krisztus, a meghalás is nyereség."
Minden átértékelődik ebben az Istennel való szoros közösségben. Amikor valaki úgy éli a mindennapjait, hogy Isten kezében vagyok. És hogy meddig élek, mikor halok meg, ez teljesen jelentéktelenné válik ehhez képest, hiszen az övé az élet, az elvehetetlen élet: ha meghal is él. Ez az igazi életbiztosítás, a vele való közösség, és erre Dániel élete nagyon szép példa.
Hinni néha azt jelenti, hogy az ember életveszélyesen rábízza magát Istenre, ahogy ő ott az oroszlánok verme előtt. Inkább dobjanak az oroszlánok közé, mint hogy hitehagyottá váljak. Az Istennel való közösséget semmi körülmények között nem tagadom meg, mert az lenne az igazi halál. Az öngyilkosság lenne. Az oroszlánok vagy megesznek, vagy megőriz Isten - ahogy Ő jónak látja. De a vele való közösséget nem adom oda. És megtapasztalta ott is Isten szabadító erejét.
Van tehát olyan, hogy minden körülmények között megmarad Isten gyermekének az, aki az lett, van olyan, hogy Isten emeli az övéit, vagy ha nem emeli ezen a bizonyos ranglétrán, akkor is boldogok és teljes életet élnek. És ezt az állhatatosságot várja Ő tőlünk.
Még arról röviden: mi táplálta Dániel hitét? Olyan egyszerű dolgok és olyan nehezünkre esik, hogy ez hétköznapi gyakorlattá váljék a mi életünkben is.
a) Azt olvassuk róla: mindenekelőtt Isten igéje táplálta az ő lelki életét. Nem volt neki Bibliája, ott nem volt istentisztelet, ifjúsági óra, bibliaóra, de ismerte a Szentírás jó részét. Honnan? Ő egy istentelen király alatt volt gyerek otthon. Nem valószínű, hogy az akkori hittanórákon tanulta meg a Szentírást. Biztosra vehetjük, hogy otthon, a szülei táplálták bele Isten igéjét. A szüleitől láthatta azt is, ami vérévé vált és egészen természetes lett számára, hogy Isten igéje arra való, hogy ahhoz igazítsam a hétköznapi életemet.
Nem elméleti tudást akar Isten nekünk adni csupán, a Biblia = iránytű. Az mutatja meg, hogy mi merre van, és innen tudom, mikor haladok jó irányba. Ahhoz igazítom az életemet. A leghétköznapibb dolgokban is. Ezért tiltakozott az ellen, hogy nem eszik meg olyan ételt, amit a Biblia neki tilt. Nem vizsgálja felül a Szentírást, hogy Isten miért parancsolta annak idején Mózesnek ezt, ez nem rá tartozik. Neki a Szentírás, Szentírás. Isten igéje. Tudja, hogy akkor teszi önmagának a legjobbat, ha azt komolyan veszi. És a kisgyerek fejében ott volt a Bibliának a jó része, és ehhez igazodott. És a későbbiekben is ehhez igazodott.
Micsoda muníciót adtak neki a szülei anélkül, hogy sejtették volna, milyen sorsa lesz a gyereküknek, hogy deportálják őt több mint ezer kilométerre az otthonától, és soha nem látja viszont az otthonát, a családját, a szüleit. De életre szóló tartást adott neki az a nevelés, amit kapott. Micsoda mulasztás az, amikor a gyerekeinknek nem adunk igét! Amikor mindennel próbáljuk őket ellátni, amit a világ diktál, de a legfontosabb kimarad. A lelkük éhes marad, elsorvad, aztán depressziósok lesznek, meg öngyilkossági gondolataik vannak. Azután ide-oda sodródnak. Nincs iránytűjük, és nem látták sokan otthon sem, hogy mi a helyes irány, és mit jelent áldozatok árán is a helyes irányba haladni.
Mitől lett a kis Dániel ilyen jellemes, bátor, egyenes lelkű ember? Valószínű látott otthon példát, meg a befogadott ige formálta őt belülről.
Óriási kiváltság, hogy van Bibliánk. Mire használjuk? Használjuk-e?
Ez volt az egyik, ami az ő lelki gazdagságának a forrása volt.
b) A másik az imaélete. Ő nemcsak imádkozgatott olykor, nem elmondott egy vagy egy-két imát, hanem neki rendszeres, komoly, mély imaélete volt. Amikor azt már megtiltották akkor is. Mivel ő ezt a tilalmat nem tartotta be, ezért került az oroszlánok közé.
"Amikor Dániel megtudta, hogy alá van írva ez a törvényt, hazament. Emeleti szobájának ablakai nyitva voltak Jeruzsálem felé, és ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztala Istenét, ahogyan azelőtt is szokta." (6,11).
Napjában háromszor, térden állva, akár ott a dolgozószobában az íróasztal mellett, akár otthon, mert ez nem valami alkalmi vallásos cselekmény a számára, nem jobb híján, ha éppen nem tudja másra használni az időt, akkor ez is hasznos időtöltés. Ez neki létfeltétel, mint a lélegzés. Hogy ha Isten igéje az ő lelkének a tápláléka volt, akkor az imádság a lelkének az oxigénje, anélkül nem lehet élni.
c) A harmadik, amit még feljegyez róla a Szentírás: komolyan vették az egymással való lelki közösséget. Voltak mindössze négyen a nagy pogány tengerben, és az nagy dolog, az már egy kis gyülekezet. És amikor csak lehetett keresték egymást, együtt is imádkoztak, egymást is bátorították és ez a kis közösség, mint védőruha borult rá. Ha az ige a lélek tápláléka, az imádság a lélek oxigénje, a közösség a lélek ruhája, hogy ne dideregjen, ne legyen kiszolgáltatott és védtelen.
Egy alkalommal az őrült Nebukadneccar azt a parancsot adta az udvar tudósainak, álomfejtőinek, hogy találják ki, hogy ő mit álmodott, utána magyarázzák meg az álmát. Mire ők azt mondták: ez lehetetlen, ezt nem tudjuk, azt mondta: jó, akkor mindnyájukat kivégezteti. Meghallotta ezt Dániel, akkor már ő is a tudós társaság tagjai között volt, azonnal megy a barátaihoz (gyönyörű az a rész, ahogy le van írva), leborulnak Isten előtt, és könyörögnek: Uram, segíts rajtunk, ne kelljen meghalni ennek a sok szerencsétlen embernek értelmetlenül. Mit álmodhatott ez a nyomorult király?
És Isten kijelenti Dánielnek. Ő pedig siet a királyhoz: Senkinek az életét ne oltsátok ki, megvan az álom. Hogyhogy? Van Isten az égben, és Ő kijelentette az Ő szolgájának.
Először négyen imádkoztak ezért, azután a három imádkozott azért, amikor Dániel a király előtt volt. A közösség, az egymásra támaszkodás, az egymás erősítése. Isten igéje, az imádság és a közösség adott erőt Dánielnek.
Legyen áldott Isten, hogy ma is vannak olyanok, akik ezt komolyan veszik, akik ezekkel a lehetőségekkel élnek, akik folyamatosan táplálják a maguk lelkét, és azokét, akikért felelősek lettek: igével. Legyen áldott Isten, hogy vannak olyan otthonok, ahol hangzik az imádság! A múltkor mondta egy kisgyerek: az esti bibliaolvasás és imádság ugyanolyan természetes, mint az esti fogmosás meg a pizsamára vetkőzés, nem? Mondtam: de, az a jó, ha ugyanolyan természetes, aki komolyan veszi, hogy lelki is van neki.
Azt tudomásul kell vennünk, hogy egyre pogányabb közegben élnek ma Isten gyermekei. A közgondolkozás, a közerkölcstelenség egyre távolabb kerül attól, amit Isten az igéjében, a mi érdekünkben elénk ad. Egyre nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy vállaljuk. De egyre nagyobb szüksége van a hitetlen világnak a hívőkre. Mint ahogy ott mind a babiloni, mind a perzsa királyi udvarban sokszor múlhatatlan nagy szükség volt Dánielre, meg a barátaira. Használ minket a hitetlen világ, és az nem baj, mert ennél fontosabb, hogy használ minket Isten a hitetlen világ javára is. Boldog ember az, akit használhat.
Elkezdhetjük otthon is ennek a háromnak a gyakorlását: ige, imádság, közösség. Folytathatjuk a gyülekezetben is. Isten különös gazdagsággal adja ezt nekünk.
Ezért hívjuk egyebek közt a fiatalokat konfirmációra is, hogy megismerjék az élő Istent, hogy rábízzák magukat minél hamarabb, minél kevesebb dolgot rontsanak el az életükben, és amikor jönnek a döntések: pályaválasztás, párválasztás, meg a hétköznapi apró döntések sorozata, akkor ne kiszolgáltatottan és elhagyatottan érezzék magukat, hanem Isten hatalmas kezében. Abban a biztonságban, abban a békességben, amit ez Isten gyermekeinek ad. Tudjanak így Isten dicsőségre élni, és másoknak hasznos életet élni. Tudjanak így igazán élni.
Bár csak mindannyiunk imádsága lenne:
"Istenre bízom magamat,Magamban nem bízhatom;Ő formált s tudja dolgomat,Lelkem ezzel biztatom.E világ szép formájaAz Ő keze munkája.Mit félek? - mondom merészen:Istenem és Atyám lészen."(269. dicséret)
Imádkozzunk!
Istenünk, magasztalunk azért, mert te ma is ugyanaz vagy, aki annak idején két és félezer évvel ezelőtt voltál. Magasztalunk azért, mert igazak a te ígéreteid. Ma is időszerű mindaz, amit igédben kijelentettél.
Köszönjük, hogy eddig még soha senki nem csalódott akkor, ha rád bízta magát.
Megvalljuk neked bűnbánattal, hogy oly sokszor jobban bízunk emberi ígéretekben, különböző segítségekben, vagy néha még önmagunkban is, mint tebenned. Isten, légy irgalmas nekünk, hitetleneknek!
Adj nekünk bátorságot, hogy reád bízzuk magunkat, gyermekeinket, szeretteinket, népünket, ezt az egész világot, amit te teremtettél, és amit ma is te irányítasz.
Kérünk, legyen a te igéd az a világosság, aminél tájékozódni tudunk az életben. Kérünk, indíts minket Szentlelkeddel arra, hogy tudjunk szüntelen imádkozni, folyamatos kapcsolatban maradni veled. Adj nekünk bátorságot ahhoz, hogy legyen elég számunkra, hogy ragaszkodunk hozzád és becsületesen végezzük, amivel megbíztál. Engedd látnunk a te cselekedeteidet, és várni, kérni, hinni azt, hogy te mindig, mindent el fogsz végezni, és meg fogsz adni nekünk, amire szükségünk van.
Köszönjük, hogy ezzel a bizalommal kérhetjük most a te áldásodat a jövő hetünkre. Könyörgünk hozzád betegeinkért, a különösen nehéz helyzetbe kerültekért. Engedd minél többeknek, többünknek megtapasztalnunk, mit jelent a te kezedben eltölteni ezt az életet.
Ámen.
Kapcsolódó hírek:
Süketeknek vissza adta halást,,
Áldoott szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Én kaptam meg minden hatalmat,,