Tudjátok, miért hihetünk Istenben? Azért hihetünk, mert szeret, és szeretetét, hatalmát, Jézus által kimutatta nekünk. Tudjuk, hogy a Golgotán minden más egyéb természeti hatalom, sátáni és emberi gonoszság ellenére is, az Isten szeretete győzött. Ezért, életünk minden helyzetében számíthatunk mi is Isten szeretetére. Meg kell látnunk, hogy csakis Istenre lehet biztosan számítani. Jézus beszél arról, hogy jól tudja a mi mennyei Atyánk, mire van szükségünk, de ismeri a bűneinket is, sőt azt is, amikor nem akarunk megbocsátani az ellenünk vétkezőknek. - - Jézus azt mondja: „Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” ( Mt 6, 13 – 15 ) - Sajnos nemcsak jó, hanem, rettenetes dolgok is, ellenségeskedések is történnek az egyik, és a másik ember között. A sok szeretetlenséggel, önzéssel, meg tudjuk rontani, keseríteni, pokollá tudjuk változtatni, sőt tönkre is tudjuk tenni egymás lelki világát, életét! Sok ember, milyen örömmel tud rátaposni a másiknak a szívére, és életének a boldogságába! Sajnos, amikor már meghal az általunk megbántott ember, lehet az szülő, házastárs, gyermek, testvér, akkor érezzük igazán, hogy mit vétettünk, és sajnálkozunk azért, hogy nem szerettük vagy nem bocsátottunk meg neki. Amíg élünk, addig kell szeretni vagy jóvátenni az elkövetett bűneinket, és bocsánatot kérni Istentől, és egymástól. Legyen ez a mai nap, - és most gondoljon ki - ki arra, vagy azokra az emberekre, akiket valamikor megbántott, vagy azokra, akik ellene valaha is vétkezett. Ne mondjuk, de ne is éreztessük, hogy nem bocsátok meg. Sajnos sokat vétkezünk mások ellen. A magunk vétkeit nem szoktuk úgy számon tartani vagy nem is akarunk emlékezni rá, mint mások vétkeire, bűneire. Sajnos mindig csak arra emlékezünk, amit mások vétkeznek ellenünk de, hogy mi is vétkezünk, azt nehezen vagy egyáltalán nem akarjuk elismerni. Mindig csak azt tartjuk számon, hogy mások mennyit vétkeztek ellenünk, hogy hányszor bántottak, sértettek meg. Ez az emlékezés azért nem jó, mert gátolni fog a megbocsátásban. Ha mi nem bocsátunk meg, akkor a mennyei Atya sem fogja elfeledni amit mi tettünk másokkal. Mindannyiunknak van bűne, talán nem is egy, hanem több is. Ha megbántottunk valakit, és még nem kértünk bocsánatot attól az embertől, akkor kérjünk. Legyünk hajlandók megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, és kérjük Isten irgalmát a saját bűneinkre is. Lássuk be, hogy egyetlen módja van a boldogságunknak, ez pedig a szeretet, és a megbocsátás! Bocsássunk meg, és mi is kapunk bocsánatot! A bocsánatot kapott embernek pedig törekedni kell arra, hogy ne akarjon újra a bűn és gonosz hatalma alá kerülni! Kérjük Istent, hogy szabadítson meg a gonosztól, és ne engedje meg, hogy a kísértés, a szeretetlenség, és a gyűlölet győzzön felettünk!